- Hmm mi?

* Majd legyintett. *

- Mindegy... Vagy a harmadik lény, vagy valami más, nekem aztán mindegy. Amíg...

* De nem fejezte be a mondatot. Hirtelen lemerevedett és figyelt. Abba maradt a madárdal, a helyét kínzó csend vette át, mintha megáll volna körülöttük az idő. Damien rosszat sejtett. A macska ösztöne azt súgta neki, meneküljön, és kishílyán hallgatott is rá... *

- Van egy... olyan érzésem... hogy itt nem születésnapi buli... készülődik...

* Lehete. A köd mintha összesűrűsödött volna, szinte fojtogatóvá vált. *

* Meglepődtem mikor hirtelen előttem termett majd sóhajtottam és kikerültem.*- Nyugalom, nem vagyok hülye! Nekem is van egy olyan érzésem, hogy csapda, szóval ha az akkor a dalocska forrásánál lesz az ami ezt kiadja, vagyi saz állat emlegetett 3. lény. *Majd megálltam és elmosolyodtam.*- Hm.. 

- Méghogy ne maradjak le?! Mintha nem bírnám megvédeni magam...

* Dünnyögte magában, és zsebre tett kézzel ment előre. De amikor meghllottta a madárdalt, enyhén szólva meglepődött. Az első gondolta rögtön az volt, hogy végre kijutnak, mert ugye a madár valózínűleg odakintről szól. De ahogyan tovább gondolkodott, eljutott arra az álláspontra, hogy valószínűleg csapda. *

- Hé!

* Kiálltott fel, majd futva beérte a lányt. *

- Nem minden arany ami fénylik, nemde? Akár csapda is lehet, ki látott már egy ilyen helyen madárkát dalolászni?

* Tárta szét a karját. *

- Jól van, jól van, nem kell rögtön megenni.  * Majd felálltam és elindultam.*- Ha megpróbálunk kijutni meg fog jelenni, szóval menjünk. Ne nagyon maradj le! * Mondtam majd csak mentem előre és követtem az utat, a sárkány melyet megidéztem a fejünk felett repkedet és figyelt minket, a lángok keresték a kiutat és a lényt, már ha volt több. A néma csendet egy madár éneke törme meg a távolból, a kellemes dallam eléggé fülbemászó volt.*- Ilyen helyen madár? * Lepődtem meg majd elindultam arra az irányba amely felől a hang szólt.*

- Grrr...

* Morogta, kilátszottak hegyes szemfogai. *

- Egy: nem vagyok neko, vagy micsoda, ember vagyok, ami nem ugyanaz. Kettő: két csatát vívtam másfél nap alatt, ráadásul az a villám, ami kinyiffantotta fekete barátunkat, az is az enyém volt. A fülemet meg hagyd békében, mert az ott van jó helyen, ahol most van... És senkinek nem leszek a házikedvence!

* Lassan felállt. Az emberi alakjába tért vissza ismét, amit igencsak megviselt az előző mutatvány. Damien elhatározta, hogy valamelyik nap meglátogatja a mesterét, és vesz néhány leckét, esetleg kerít magának valami fegyvert, mert lassan már ő se bírta tovább ezt a mindentől elmegy az életereje állapotot. *

- Egyébként szerintem még lesz itt valami csapda. Ha kettő teremtény volt, akkor várhatóan jön egy harmadik is...

*Miután lerendeztem a magam szörnyét visszaváltoztam az emberi alakomba, leporoltam magam majd odamentem Damienhez*- Minden rendben ? * Majd leguggoltam mellé.*- Azt ne mond, hogy csupán ennyitől kilehelted a lelked.. * Nézett rá kissé lenézően majd elmosolyodott és megsimogatta a fejét és cica füleit*- Aranyis neko lettél mit ne mondjak, egész elfogadható házikedvenc lennél!

- Úgy nézek ki, mint aki halott?

* Majd rárontott a őt megtámadó lényre, aminek nem igen akaródzott elhalálozni. Na majd ő tesz róla? Karmait előre szegezve ugrott felé, azonban elvétette. Vagy mégsem? Nem... Egyszerűen áthatolt a fekete testen, anélkül, hogy annak bármi baja történt volna. Valami szellemszerű lény lehetett, amely ugye alaktalan. *

- Kezdesz rohadtul felidegesíteni!

* Változott vissza a fiú a köztes alakjába. *

- Ami azt jelenti, hogy komoly vihar várható...

* Mire ezt kimondta, sárgás villám cikázott keresztül az égen, lesúlytva a lényre, ami ezernyi fekete részecskére robbant szét. Újra összeállt, de úgy döntött, jobb inkább eltűnnie, így hamarosan szertefoszlott. De a zöld köd megmaradt utána. Damien térdre esett, és kutyául érezte magát, bár az arcán győzedelmes mosoly ült. *

*Alaposan leamortizáltam a lény testét, már az utolsó kegyelemdöfésre készültem mikor az farkával elcsapott és átrepüültem a sövényeken egyensen egy feketepárducnak neki.*- Mi a fene, van még erős mozogni? *Vicsorogtam rá majd felé dobtam egyik tőröm mely feje közepébe beleállt, teste megdermedt, sötét vére végigfolyott rusnya pofáján, felüvöltött. Füttyentettem majd felálltam és visszarántottam a tőrt.*- Van ám hangod. *Majd lenéztem a párducra*-Élsz még? 

* Amint men a ködben, egyszercsak megpillantotta azt a szempárt, amit már messziről kiszúrt az előbb. Ahogyan közelebb ért, megértette, hogy a lénynek, amit néz éppen, nincsenek konkrét körvonalai, csak egy kavargó, vekete massza a teste, aminek lényegében csak a körvonalai láthatóak. Damien - párduc morgott, mire az ismeretlen lény felé sújtott a feketén hullámzó kezével. Egy energahullám tántorította el a fiút, hogy hátraesett tőle. A támadója egy hatalmas fekete energiaáramlás szerűséget akart éppen hozzávágni, hgy végképp elpusztítsa, de még idejében félregurult előle, majd felállt, és leporolta magát. *

- Hé, öreg... Óvatosabban dobálózzál!

* Kiáltott rá. Közben az égen a sárkányt kereste a tekintetével, de nem látott mást, csak egy átláthatatlan ködfalat. Az ég egy darabja sem látszott. ~ Ó hurrá, legalább senki nem látja majd ha csúfos véget érek ~ gondolta keserűen. *

-Várj! *Nyúltam utána de meglógott, sóhajtottam majd tettem egy nagyobb kört, ám mivel nem találtam semmit én is leugrottam a sárkányról.*- Maradj éber, szükségem lehet rád. * Mikor földet értem körülnéztem, hirtelen bűz csapta meg az orrom.*- Ejnye.. Valaki nem szo-- * Ekkor nagyobb energiát éreztem hátulról és felugrottam a levegőbe, a lény így csak a levegőt tudta megünti. ~ Valami nem stimmel, ez nem ugyanaz az energia amit korábban láttunk itt. Kettő lenne belőle? Minden esetre jobb ha magam derítem ki, ha már átváltoztam legyen érdelme is a dolognak. ~ Gondolkoztam majd elővettem fegyverem és rátámadtam.*- Nem szép dolog lesből támadni egy éppen nem odafigyelő hölygre! 

- Minek várni?

* Szemével a ködöt pásztázta. Arra a helyre célzott, ahol a legjobban összesűrűsödött, mert ott lehetett az, ami az egészet keltette. A kezét felé irányította, és megpróbálta az energiái alapján beazonosítani, de nem sokra ment vele. *

- Ahogy érzem, nem egészen démon, de talán van közé a sötétséghez. Mindjárt megnézem...

* És még mielőtt a lány bármit szólhatott volna, levetette magát a mélybe, és eltűnt a ködben. Időközben persze párduccá változott. És a macskák talpra esnek című atrakcióval ért földet. Vörös szeme szinte világított a beteges zöld színű ködben, ami a jádekőre emlékeztette Damient, de a különös érzéssel mit sem törődve ment tovább. *

- Hm.. Szóval egy benga alacsonyrendű démonféleség. Gyerekjáték lesz! * Mosolyodtam el majd átváltoztam a rendes alakomba, hosszú lila hajam csak úgy logott a szélben, tekintetem izzot.*- Nem akarom megvárni amíg ő taál meg minket, jobb lesz ha mi találjuk meg őt! * Majd bal kezemmel egy jelet rajzoltam a levegőbe s egy kör jelent meg.*- Keressétek meg! * Majd különböző színű lángok indultak útjukra, hogy megkeressék a lényt. Én feljebb irányítottam a sárkányt majd csak lebegtünk a labirintus felett.*- Akkor várunk..

- Kisugárzása alapján valami nagy lesz, közepes erősségű mágiával, és hála az égnek nagy valószínűséggel nem hüllő. Ennyi... A töbit nem bírom meghatározni, az auráját blokkolja a köd...

* Próbál koncentrálni, de csak azt éri el, hogy megfájdul belé a feje. *

- A francba, ki gondolta volna, ogy egyszer sügség lehet még az összpontosított mágiára is?! Fene belém, hogy nem figyeltem a Kapitányra mikor erről prédikált...

* Az emlék hatására egy pillanatra elmosolyodott, azután visszaváltott a komoly arckifejezésre. Valamit ki kell eszelnie, csak nem akar alulmaradni egy lánnyal, és egy nagyra nőtt gyíkkal szemben alulmaradni. Az már túl sok lenne neki a tegnapi eset után... *

- Oké akkor egyenlőre ide fent maradunk, a többit meg majd menet közben. * Pillantottam hátra rá majd belekapaszkodtam a sárkányba*- Ereszkedj lejebb.. *A sárkány mordult mire lejebb kerültünk, a sövény felett repültünk.*- Túl sürü a köd, nem látom hol van az az ízé... De bosszantó egy lény ez is. * Morogtam.*- Neked valami ötleted van ?

* Damien nem volt az a menekülős típus, de beismerte, hogy szembeállni azzal, ami felé közeledik, az őrültség, s mi több egyenesen öngyilkosság. Azzal elfogadta a felé nyújtott kezet és fölpattant a hatalmas gyík hátára. Erősen remélte, hogy ez a hüllő jobban kedveli, mint a legutóbbi, amivel a parkban találkozott. *

- Kösz...

* Motyogta alig hallhatóan. Közben előjött a macskafülei, és a farkincája, biztos ami biztos alapon, hátha mégis harcra kerül majd a sor. Egy régi mester tanította neki, hogy mindig legyen készenlétben az ember. És habár sok tanácsot nem, ezt kivételesen megfogadta... *

- Nem képzelődtél, én is láttam. *Majd mellé léptem, kisebb terpeszbe álltam majd alattam megjelent egy kék mágikuskör.*- Érezd magad megtisztelve! * Mondtam majd nagy nehezen de sikerült megidéznem az egyik sárkányom, hatalmas testén végignézve rájöttem, hogy egy sötét sárkány felelt hívásomra.*- Pazar! * Majd felugrottam a hátára.*- Na add a kezed csodabogár, persze nem muszáj, de akkor itt maradsz azzal ott. * Biccentettem a zöld köd felé.*- Nem tudunk a legmagasabbra repülni, de még mindig jobb mint futni és várni, hogy alkapjon.

- Ó, hogy az a... Tegnap egy kgyó - izét kellett kinyírnom, ma egy labirintus őrzőt? Mi jöhet még, az angol légierő? Ráadásul a sörnyitóm sincs nálam...

* Fogta ismét viccesre a dolgot. Ez volt a fegyvere, a legfőbb legalábbis. Amíg vidám az ember, nem lehet rajta úrrá a félelem, sem a kétségek. Ígyhát úgy döntött, nem veszi véresen komolyra a figurát, amíg nincsen rá feltétlenül szügsége. *

- Én személy szerint egy viharvert párduc alakkal tudok szolgálni, gondolom, jobb mint a semmi...

* Közben a távolba nézett, ahol mintha látott volna két vörös villanást, de egy pillanattal később már nyoma sem volt. *

- Képzelődöm, vagy tényleg volt ott "valami" ?

- Azért kedveském mert a köd blokkolja az erőm.. Se átváltozni se idézni nem tudok, pedig egy szél sárkány jól jönne eloszlatni ezt a ködöt. * Majd észrevettem a furcsa ködképződményt ami nem igazán volt bizalomgerjesztő, sőt, inkább azt éreztette, hogy bajban vagyok, vagyunk.*- Nincs véletlen ennek a labirintusnak is egy örzője? Mert ha van akkor éppen most készül minket meglátogatni.

- Eltévedni? Hát igen, a labirintust már csak erre találtak ki...

* Beletúrt a hajába, őszintén szólva kissé zavarban volt, mint mindig, ha be kellett ismernie, hogy valamit nem tud. *

- Ezzel nem éppen vagy egyedül. Egyébként meg, ha már sárkánylány vagy, mért' nm bontasz szépen szárnyat, és repülsz fel, megnézni merre kell kijutni ebből a hülye útvesztőből... Mert ugyanis nekem se szárnyam, se lelki energiám nincsen a repüléshez...

* ~ És kezem se nagyon ~ tette hozzá gondolatban, bár a világért nem ismerte volna be. Azután lassan megforult. A köd kezdett érdees, zöldes színt ölteni, ami cseppet sem tetszett neki. Ráadásul már elkezdett sötétedni is... *

- Nem tetszik ez nekem...

* Morogta. *

* Elmosolyodtam*- Mit ne mondjak igen, szoidtam rendesen az eget ami picit hangosabbra sikeredett mint terveztem, de ez nem lényeg. Ami az itt létem illeti, hát.. Csak eltévedtem, de ezt nem a legjobb érzés beismerni. * Majd kissé megvakargattam a tarkóm.*- Pedig a cicafiú passzol hozzád, na de sebaj.. A nevem Lia Hitogami.