* Belemerültem a beszélgetésbe közben a könyvet keresgéltem. Mikor láttam hogy Damien elkezdett olvasgatni kicsit arrébb mentem majd beástam magam egy könyvkupacba bár nem reménykedtem benne hogy megtalálom amit keresek de tévedtem. A könyvel a kezemben nagy szemekkel és hatalmas mosollyal körberohantam a könyvtárat majd egy asztalra letéve megszidtam mint egy kisgyereket... A könyv kinyílt majd a lapjai elkezdtek lapozódni majd az egyik oldalon megállt aminek az volt az első mondata hogy" Te barom..." Ezen teljesen felfújtam a képem majd becsuktam a könyvet és elköszöntünk egymástól Damiennek.*
- Furcsa egy kölyök de ezen miért nem vagyok meglepődve?
* Elnevettem magam és a könyvel a kezemben távoztam én is. Egy utolsó pillantást vetettem erre a békés helyre majd haza mentem.*
* Még egy darabig elnézelődött a könyvtárban. Végül enyhén szólva elszaladt az idő mert túlságosan belemerült egy kalandregény olvasásába. De tekintve, hogy az célomat elértem, végül a zsebében a tőrével hazafelé indultam. Elköszönt a vámpír - lánytól, és kilépett a levegőre. A hó esett, bár csak egy kicsit. Hirtelen érdekes érzése támadt, mintha hívná valami. Körbenézett, de csak havas lámpaoszlopokat, és befagyott pocsolyákat látott. Megbizonyosodott róla, hogy senki sem követi, majd átvágott az úttesten, és elindult az ismeretlen célja felé. *
- Nem tudom, hogy lehet - e egy vámpír élőnek nevezni, de oké... Goromba és bunkó, ha az ember elsüt egy ártatlan viccet...
* Tárja szét a karját az enyhe célzással, a parkos incidensre. *
- A macskák sem képesek sok érzelemre, bár az igaz, hogy haragudni azt nagyon tudnak. Ezért nem hagyom, hogy a macska énem uralkodjon felettem, mert akkor... Nos egy irányíthatatlan feketepárduc rohangálna az utcákon, aki egyettlen rossz mozdulatra...
* És jelentősségteljesen elhúzza az ujját a nyaka előtt. *
* Elvettem a könyvet majd ugrottam egyet és a helyére operáltam.*
- Nos a vámpírok nem sok érzelemre képesek. Vagyis rosszul fogalmaztam meg. Képesek vagyunk minden érzelemre de nem olyanok mint az embereké. Az én esetemben a füzérem az ami olyan amilyennek most látod. Az igazi valóm épp mély álomban van addig amíg fel nem bosszantanak vagy le nem megy a nap. Olyankor eléggé hm hogy is mondtam.... Goromba tudok lenni vagy bunkó. Szóval én egy illúzió vagyok ami nem tudja mit érez ezért ilyen változó a hangulatom...
* Mosolyogva megigazítottam a ruhám majd leültem.*
- Majd ki ismered az itt élőket egy idő után.
- Aham, biztos... Azt meg megköszönném, ha feltennéd a könyvet, mert van egy olyan érzésem, hogy én magamra rántanám az egész polcot, és asszem az nem lenne szép látvány...
* Komoly arccal néz rá, miközben átnyújtja neki a köníyvet, olyan mozdulattal, mintha a királyi korona volna, de a szeme vidám. Legalábbis az próbál lenni. *
- Mondd csak, a vámpíroknál megszokott ez a hirtelen hangulatváltozás, vagy csak az én közelségem váltja ki belőlük?
* Ugrottam fel majd mosolyogva oda szökdeltem mellé.*
- Szeretnéd hogy fel tegyem neked. Emlékeztetsz valakire akit nagyon szerettem. Ő is pont ilyen természetű volt mint te. Makacs és nem félt senkitől majd Velence pusztulásával ő is eltűnt. Csak a különbség az volt hogy ő lány volt. Ha most itt lenne biztos halálra szekálnátok egymást...
- Kösz nem, ha már ennyi évig éltem, most épp kihagynám a kinyiffanást. Mindenesetre én otthon maradok, és kész. Nincs miért féltenem az életemet, és nem is fogom...
* A padlót bámulja, mintha a világ legérdekesebb dolgát látná ott. *
- Nem gondolod, hogy ez a beszélgetés kezd egy kicsit túl komolyra fordulni?
* Nyújtózkodott egyet, és kezében a könyvvel, a polchoz sétált, miközben azt méregette, vajon hogyan tudná feltenni azt vissza a helyére, anélkül, hogy hülyét csinálna magából. *
- Tudod futnod sem kell csak szép komótosan felcaplatni egy hajóra ami egy nyugis helyre elvisz. A másik amiért nem fogsz otthon maradni a formás kis hátsódon mert nem lesz otthonod. De ha meg akarsz halni én nem akadályozlak meg sőt ha fel akarod adni az életed átsegítelek itt és most a másik oldalra. Nem tart semeddig sem és még élveznéd is a dolgot.
* Halvány mosoly jelent meg a szám szélén majd nyújtózkodni kezdtem.*
- Szóval nem tetszik nekik a hatalom... Hát, pech. De ez nem az én háborúm, szóval én maradok otthon, a hátsómon, nem fogok menekülni, mint egy nem is tudom micsoda... Ami pedig az emberi háborúkat illeti, akkor éppen mással voltam elfoglalva.
* Egy percig meredten néz maga elé. *
- Nálam jobban senki nem tudja milyen rossz is, ha az embert üldözik a hatalma miatt. De a futás nem az én stílusom. Inkább hajigálom őket mentolos cukorkával...
- Hirtelen olyan lettél mint egy kisgyerek. A háború nem játék és had javítsalak ki az elmúlt száz évben volt nem kétszáz. Az elő és a második világháború. De azt emberek vívták egymás ellen. Minket nem nagyon érintett a dolog. De ez más lesz. Nem csak emberek akarják a város lakóinak a vesztét hanem más lények akik félnek a köztünk élők hatalmától. Ha mind össze fognánk nem lenne gond de már a fél város elmenekült és így nem sok esélyünk maradt a győzelemre ezért egy szigetet választottunk ami el van rejtve a kíváncsi szemek elől. Hidd el nem szeretek megfutamodni de egy maroknyi misztikus lénnyel lemészárolnak minket.
* Mondtam halkan és letettem a bögrém és a benne lévő kávéba egy kockacukrot dobtam.*
- Mint azt te is láthatod ugyan az történik majd velünk mint a cukorral. Szép lassan eltűnünk.
- Oho, egy újabb háború? Azt mondják volt két háború is az elmúlt kétszáz évben, míg ki voltam vonva a forgalomból, most úgy tűnik megnézem milyen egy igazi. Na, de álljunk csak meg... Ti, az emberek ellen fotok harcolni, vagy mi? Mert akkor az emberiség lehúzhatja a rolót... És, ki mondta, hogy az égiek ellenünkk vanna, he?
* Néz rá érdeklődve. *
- Új kérdés, mégis pontosan miért is lesz háború? Mert ez az apró részlet nekem nem esett le...
- Fejezd be mert a végén le esek a székről a nevetéstől. Amilyen kattant vagyok még el is képzelem a dolgot.
* Törölgettem a könnyeim majd sóhajtottam egyet.*
- Ami azt illeti a könyvtárnak már nem lesz rá szüksége mert be fog zárni. Hamarosan a város is kihal. Hallottál már az evakuációról? Úgy tűnik nem szeretnek minket túlzottan a szomszédok ezért háború lesz hamarosan. És még az égiek is ellenünk vannak. Ezt nevezem én balszerencsének. Pedig épp hogy újjá épült a városunk.
* Kissé elszomorodtam majd az asztalra könyököltem.*
- Még emlékszem mikor megalapítottuk a város. Milyen izgatottak voltunk. Még az első család arcára is tisztán emlékszem...
- Én teljesen normális vagyok... Mindenki más a hülye...
* Emelte fel a kezét védekezésképpen. *
- Én tudod, fegyver tekintetében... Bár próbáltak tanítani, de én szerintem ha például egy kardot kapnék a kezembe, előbb szúrnám magam orrba rohadt hősiesen, mint az ellenfelemet...
* Becsukta a fegyveres könyvet, és hátaradőlt a széken. *
- Nem kérek kösz, még a végén kiiszom a könyvtár készletét...
- Nem vagy százas. De az ilyen embereket szeretem. De ha el akarod kerülni az ilyesfajta problémákat hordj magadnál fegyvert de ha úgy nézzük te magad is az vagy.
* Majd a cukorka hallatán még jobban elkapott a nevetés.*
- Van sör hátul kérsz azt is? Szívesen adok nem tudnák vele mit kezdeni úgyse
- Hát, a sörnyitós incidens az közvetlenül a te padrugdosós mókád után történt. Egy kicsit meg akart enni, egy... izé...
* Elvette a poharat a teáva, és belekortyolt. *
- Köszzönöm... Egyébként nem olyan vicces, ha az embernél nincs kéznél más, csak mentolos cukorka, meg sörnyitó. A következő lépés az lett volna, hogy cukorkával is megdobálom...
- Mint már említettem, az ilyen "állatias dolgok elégggé távol állnak tőlem, mint például repülő egereket falni...
* Jelentősségteljes pillantást intézett felé. *
- Persze, lehet, hogy a macska nem erről egy kicsit másképpen vélekedik, de általában békén hagyom mind a macskamentát, mind a fonalgombolyagot...
* Közben zsebre teszi a tőrt, mert néhány emberke a polcsor vége felé kissé furcsán tekingettek felé, és ezért Damien inkább nem kívánt még nagyobb felhajtást maga köré, már így is a nyomában volt néhány nem kívánatos alak... *
- Régen számomra az emberek csak táplálékként szolgáltak addig amíg meg nem kaptam ezt az átkozott béklyót. Ennek hála olyan vagyok mint egy ember. Vagyis majdnem olyan... És ha nem tűnt volna fel nem is vagyok abban a fizikai állapotomba hogy elrúgjak egy olyan padot. Nappal van még csak este merészkedik elő a vámpír felem.
* Karba tett kézzel néztem rá majd megpöcköltem a vállát.*
- És veled mi van? Te is buksz az ilyen nagymacskás cuccokra mint Maori? Gombolyag, macskamente stb...
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
* Belemerültem a beszélgetésbe közben a könyvet keresgéltem. Mikor láttam hogy Damien elkezdett olvasgatni kicsit arrébb mentem majd beástam magam egy könyvkupacba bár nem reménykedtem benne hogy megtalálom amit keresek de tévedtem. A könyvel a kezemben nagy szemekkel és hatalmas mosollyal körberohantam a könyvtárat majd egy asztalra letéve megszidtam mint egy kisgyereket... A könyv kinyílt majd a lapjai elkezdtek lapozódni majd az egyik oldalon megállt aminek az volt az első mondata hogy" Te barom..." Ezen teljesen felfújtam a képem majd becsuktam a könyvet és elköszöntünk egymástól Damiennek.*