*Mikor kitárta az ajtót megragadtam a kezét és kifutottam az ajtón.*

* Kitártam az ajtót. *

- Na gyerünk! Kifelé!

* Hátam mögött már hallottam egy "kedves" rendől robaját. Nem igazán tudnak csendben közlekedni. *

- Csak utánad 

- Nem kell. Remélem elő tudok keríteni egy kulcsot.

* Szerencsére némi keresgélés után rátaláltam, az ajtó mellett egy szögre akasztva. *

- Megvan a kulcs!

- Megkötözzem őket? 

- Oké... Egy esernyő, még csak - csak, de egy kijáratot hogy varázsoljak ide a semmiből?

* Azon gondolkoztam, hogyha én építettem volna ezt a épületet, hova raktam volna a vészkijáratot. Idő közben felkaptam a könyvem, amit még el akartam olvasni. *

- Jöjjön ki feltartott kezekkel! * - hangzott egyszer csak egy hangosbemondó hangja. * - Körbe vannak véve!

- Egy frászt megyek ki... * - morogtam. A raktárba jutottam. Megvolt az ajtó. Csak éppen zárva volt. *

- Persze.

- A nagyobbik baj, hogy én se nagyon tudom, hogyan csináltam... Remélem van hátsó kijárat, mert én nem játszok el senkit csak hogy megtévesszük a rendőrt. És még a könyvemet sem tudtam elolvasni...

* Morogtam, majd eltűntem a könyvespolcok labirintusában. *

- Jösz? * - néztem hátra. *

* Próbáltam nem feltűnően nevetni de azért néha eléggé hangosra sikeredett. Elvettem az ernyőjét és oda adta a sajátomat.*

- Nekem megfelel...

* Aztán meghallottam, hogy szirénák hasítanak a csendbe. *

- A francba, ezek hívták a rendőröket! Meg kéne lógnunk!

* Arra gondolta, de jó lenne, ha nekem is lenne ernyőm. Mikor kinyitottam a szememet, egy esernyő volt a kezemben. Perrsze egy rózsaszín cicás ernyő. *

- Remélem ez pénzzel is működik!

- Van egy öreg szentély a sétánynál ott kell lennie elég helynek csak ott nem lehetünk cipőben ha jól tudom. Talán megengedik hogy kicsit gyakoroljunk. Ha meg nem bevetem a kutyakölyök nézésemet.  

- Másfél hete költöztem ide, még nem sikerült feltérképezni  a várost. Voltam a fürdőben, az Éden kertbe, meg a csillagvizsgálóba, nem hinném, hogy bármelyik megfelelne táncolni...

- Van esernyőm. Ketten elférünk alatta és csak van egy hely ahol nincsen senki és a hely is elég nagy. Vagy ilyen hely nincs?

- Hát ha észrevették, tuti mindenki rám gyanakodna. De igazad van, lehetne valahol máshol gyakorolni, ahol senki nem néz bolondnak. Csak az eső esik...

*Megfordultam majd mosolyogni kezdtem.*
- Hát én arra gondoltam hogy a szabadban ahol senki se látja a bénázásom de ha te itt szeretnél gyakorolni akkor menne vagyok. Mi az alapállás? 
*Néztem rá csillogó szemekkel és közben azon gondolkoztam mikor visznek el minket.*
- Remélem a nőt nem vették még észre.

- Oké. Itt ennél nagyobb hülyét már úgysem csinálhatok magamból.

* Azzal először elkezdtem úgy tenni, mintha egy láthatatlan lánnyal táncolnék, ugyanis biztos akartam lenni benne, hogy még emlékszem a lépésekre, nem akartam szegén lány lábára taposni, még véletlen se. Közben az emberek úgy néztek rám, mint aki megőrült, és feltételezésük nem is állt olyan távol a valóságtól. A könyvtáros telefonált, bár azt nem tudtam eldönteni, hogy a rendőrségre, vagy az elmegyógyintézetre. *

- Jó, most elvileg én begyakoroltam valamit, reméljük nem leszek ügyetlenebb nálad!

* És vigyorgom. *

- Nem vagy jóban a hatósággal? Vajon miért nem lep ez meg? De sebaj én se szeretem őket nem lehet velük mást játszani csak fogócskát ami már unalmas.
*Mosolyogtam el majd elindultam a kijárat felé.*
- Na nem jössz? Még meg kell tanítanod a lépéseket.

- Szerintem semmi baj nincs ezekkel, de ha ide talál egy rendőr, akkor asszem én megpróbálok láthatatlanná válni, ami persze nem fog menni.

* Aztán azon gondolkoztam, hogy vajon ha egy pisztolyt sikerült, vész esetén mást is elő tudnék - e varászolni a semmiből. *

- Ha zavar hogy téged néznek akkor én tudok segíteni.
* Néztem körbe majd számolni kezdtem.*
- Nincsenek olyan sokan csak egy 20-25 ember. Az még nem olyan vészes

- Én sem vagyok táncbajnok, de régen sokat jártam ilyen helyekre. Hogy mit kerestem ott, arról halvány lila fogalmam sincs róla.

* Közben észrevettem, hogy a nép még mindig engem les. *

- Remélem nem hiszik, hogy ki akartam rabolni a helyet...