- Bele megyünk a könyv emlékeibe. Ha ide adod a kezed indulhatunk is.

- Nagy fájdalmat? Igen, ha éreznék olyasmit, akkor nekem okoznának, mert ha rossz kezekbe kerülnek - tartottam egy kis hatásszünetet, jelezve, hogy fontos rész következik. - akkor a világ nyugodtan felkötheti a gyatáját, mert körülbelül akkor pusztulásra számíthat, mint hatvannégy millió évvel ezelőtt a dinók... Az Árnyak Pecsétjére van felírva minden fekete mágia, az összes létező. H valaki azt rosszra akarja használni... Nem akarok a saját helyembe lenni, ha ez megtörténik... - a könyvre néztem ami mintha feketén fénylett volna, szabályos időközönként fel - fel villant mintha közölni akarna valamit. ~ Közölni valami? Egy könyv? Gratulálok magamnak, kezdek megbolondulni ~ gondoltam nem túl fényesen, majd megint a lányra néztem. - Szóval hogyan lehetne kideríteni a dolgot?

- Valami rémlik hogy ilyesmire is képesek vagytok akkor ezek szerinte te vagy az a huncut kis csibész a romantikus dolgaival és az írás mániával? 

- Hmmm... Bizonyos értelemben az én voltam. Tudod, az nálunk sötétség szülötteknél úgy van, hogy a lelkünk választhat egy testet, amibe reinkarnálódhat, és a képességei is megmarad, azonban az emlékeink elvesznek, így tulajdonképpen örökké élünk. Egy másik változatom írta a könyvet. Bár ha ismersz minden fajt, bizonyára neked ez sem újdonság... - aztán visszanéztem a könyvre. - Mond csak, ezt a szöveget is el tudod olvasni? - aztán tovább lapoztam a könyvet, hátha találok valamit, ami egy térképre hasonlít, ami elvezet a Pecsét rejtekhelyére, de amilyen szerencsém van, valószínűleg rejtvényekben írták, hogy még véletlenül se lehessen kihagyni az egész könyv elolvasását. Aztán hirtelen felpattantam a székről, amit addig ültem. - Bakker! Baj van... - a köny legvéréről ugyanis valaki kitépett három oldalt...

- Az a dolgom hogy ismerjek minden fajt. Volt időm tanulmányozni és kiolvasni a könyvtár összes könyvét és jó pár írót is ismertem. Azt hiszem jelen voltam mikor a könyvet megírták. 

- Honnan tudsz te ennyit rólunk? - néztem rá a vörös szemeimmel. - A világon már csak pár egyed van a fajtánkból, és azon se nagyon teremnek minden utcasarkon - aztán a könyvre néztem, amely valahol a közepe táján nyílt ki, benne ősi írásjelekkel, amit ha jól tudtam, csak egy fajtámbéli tud elolvasni. Mohón rávetettem magam az olvasmányra, ami a szemem láttára vált értelmes mondatokká a kínai (vagy ahhoz hasonló) írásjelekből. ~ Oké, egy gonddal kevesebb, már csak meg kell találnom asz a helyet, ahol a Pecsétet őrzik ~ gondoltam. Mihelyt elolvastam egy oldalt, visszafordultam a lányhoz. - Nos, honnan ismersz minket?

- Nem voltál valami őszinte vele. Bár eléggé vicces ahogyan bepróbálkoztál nála.

- Litavanne Seymoor vagyok - mutatkoztam be. Majd a könyvre néztem. - Egyébként nem, még nem próbáltam szépen kérni, egy könyvet sem, de most ezt is megporóbálom... - és próbáltam anélkül beszélni a könyvhöz, hogy elröhögném magamat. - Jól van. Kedves aranyos kicsi köny! Lennél szíves kinyílni nekem, hogy megmutasd a térképet, amely az Árnyak Pecsétjéhez vezet majd engem, nagyon fontos lenne. - a köny nem csinált semmit. - Hát, ezt is kipipálhatjuk - néztem Krisztálra. ~ Ezzel a könyvvel nem megyek semmire ~ gondoltam lemondóan, és már kezdtem úgy dönteni, hogy hagyom a francba ezt az ősi kötetet, és inkább magam indulok felfedezőútra a Pecsét után.

*Próbáltam komoly arcot vágni de nem sikerült. Sosem volt az erősségem. * 

Már éppen azon gondolkoztam hogyan lehetne mégis kinyitni ezt az idegesítő könyvet, mikor valaki nem túl kellemes módon sikeresen fejbe vágott egy könyvvel. - Khmm. Elnézést - mondtam udvariasan, és sajnálkozó hangon, miközben meg sem fordultam. Ha megfordultam volna ugyanis, akkor látja az arcomon azt az érdekes vigyort, ami már percek óta rajta volt. - Nem volt szándékos, de sajnálatos módon nem gyártanak magasabb létrákat a polcokhoz - tettem hozzá továbbra is nyugodt hangnemben, de továbbra sem néztem hátra. Már lassan azonban kezdett körvonalazódni a fejemben egy terv, a könyv felnyitását illetően. Aztán mégis úgy döntöttem, későbbre halasztom a végrehajtását, és hátra fordultam. Próbáltam valami sajnálkozó arckifejezést ölteni, majd a velem szemben álló lányra néztem. - Nos, kit tisztelhetek önben Miss Vágjunk - Fejbe - Ártatlan - Srácokat kisasszony?

* Felálltam majd a polc másik felére mentem hogy lássam melyik könyv hiányzik onnan. Csípőre tettem a kezem majd elkezdtem keresgélni az illatot akinél a könyv volt. Kis idő után megtaláltam. Oda léptem hozzá majd egy könyvel fejbe vágtam bár nem valami erősen. Megköszörültem a torkom majd ránéztem.* 

Leültem egy elnéptelenedett olvasóasztal mellé, és a könyvre néztem. Poros volt, és ősrégi, a borítója valami pikkelyes bőrrel bevont. Normál ember talán el sem tudja képzelni, de valójában sárkánybőr volt, bár ezt inkább éreztem mintsem tudtam. Lefújtam az összefüggő porréteget a borítóról, és jobban megnéztem a részleteket. A könyv elején egy kő díszelgett, melyen körbetekeredett egy megfeketedett inda, amely átszőtte az egész könyvet, mint valami bonyolult nyitórendszer. Eltűnődtem rajta, vajon hogyan tudnám leszedni az ágakat a könyvről, a nélkül hogy bármit elégetnék, de nem igazán jutott eszembe semmi. Úgy döntöttem, megpróbálom óvatosan elégetni a fadarabokat, és a kezemben fekete lángok lobbantak, amiket a borítóra irányítottam. Alig öt perccel később fáradtan borultam a padra, és megnéztem a könyvet. Sértetlen volt. A zárrendszerrel együtt...

* Nagyban rakosgattam vissza a könyveket mikor a pont másik felén valaki meglökött egy könyvet anélkül hogy észre vette volna és a fejemre esett. Elejtettem a könyveket majd leültem a földre és a fejemet fogtam. Fél szemmel felnéztem a könyvespolcra majd sóhajtottam.* 

Egy jókora, minimum 1200 oldalas könyvet találtam, amit hova máshova rakhattak volna mint a felső polcra. Kerítettem magamnak egy létrát, és azon ágaskodva próbáltam elérni a könyvet, persze, nem sikerült, mert még így is túl magasan volt. Egyre jobban nyújtózkodva próbáltam elérni a vastag kötetet, miközben a létra ide - oda billegett az ötméteres mélység felett. ~ Ha leesekj, mindenképpen kilapulok, mint egy palacsinta. Még csak nem is szeretem a palacsintát ~ gondoltam keseűen, és végre megragadtam a könyvet. Titokzatos mosollyal az arcomon, mászom le a biztonságot nyújtó földre, és a létrát visszapakoltam a földre, majd kerestem magamnak egy nyugalmas sarkot, ahol senki nem piszkál majd, és nyugodtam megtehetem, amiért jöttem.

*Szerencsémre elértem borulás nélkül a könyvtárba vagyis reménykedtem hogy ott vagyok ugyan is a könyvektől nem láttam semmit. Ide oda dülöngéltem a könyvek a kezembe ezért szép lassan és óvatosan lépkedtem hogy épségbe megússzam én is és a könyvek is. Oda értem a boszorkány és mágia részleghez és elkezdtem a helyükre rakosgatni a könyveket*

Ahogy átléptem a városi nagykönyvtár agyondíszített kapuját, már rögtön éreztem, hogy a hely nem teljesen mentes a mágiától, ami bebízonyítota, hogy valóban nem tévedtem a helyet iletően. Mikor beléptem, bár már fel voltam készülve a látványra mégis meglepetésként értek a terem méretei. Hatalmas épültet volt a tetején üvegkupolával, és egészen a mennyezetig érő könyvespolcokal. Mikor végre el tudam vonatkoztatni a látványól, a könyvtároshoz mentem,hogy útbaigazítást kérjek tőle a mágia - részleget illetően. Komoran az egyik polcsor felé mutatott, közben úgy bámult rám, mintha szellemet látna. Elidultam a hely felé, és rögtön kiszúrtam amit kerestem.

- Csak utánad. 

- Sajnálom, de ha azok hátulról elkapnak minket, nem csak esernyőt vágnak majd hozzánk, van egy olyan gyanúm...

* Átnéztem az esőfüggönyön. *

- Ahogy látom arra van a sétány!

*Ahogyan kinyitotta az ernyőt hátulról fejbe vágott vele. Megfogtam a fejem majd hátra fordultam.*

* Futni kezdtem. Menet közbe nagyon bonyolult úgy kinyitni egy esernyőt, hogy nem szúrod magadat orrba. Közben hallottam néhány kiálltást magunk mögött. *