-Ennek örülök. A képességeid pont jól fognak jönni.- *Öltötte ki nyelvét, ahogy szarkalábas szemeivel végigmérte Rosa rezzenéstelen arcát.* -Mond csak...- *Gyerekes mozdulatokkal előrébb szökkent párat, majd megállt Rosa-val szemben.* -... tán zavar hogy isméd egyesülnöd kell a másik feleddel? Ahogy elnéztelek szinte mindig ezt az éned használtad. A másikkal csak nappal mozogtál. Mintha csak valami eszköz lenne a fény ellen.- *Majd bal keze megemelkedett, és mutató ujjával gyöngéden megbökte Rosa mellkasát, a mellei közt.* -Pedig a részed. Jobban elkellene fogadnod.- *Majd hátrakulcsolta karjait, és gondterhelten elpillantott balra.* -Bocsi. Szólj rám ha butaságokat magyarázok.-

* Néztem rá nagy szemekkel hisz utoljára még gyerek koromban hallottam hasonló dolgokat de jó volt hallgatni.*

*Apró hümmögéssel nyugtázta Rosa szavait, majd lassú ütemben elkezdte ropogtatni ujjait.* -Jah. Jó pár dolgot sikerült beszereznem, ami egyébként kényes és hoszadalmas meló lett volna. Ilyenek mint például troll zsír, Vasszurony Pitypang nektár, meg Hártyás Lemúr szem. De szerencsére megvannak a kapcsolataim.- *Villantott egy másodperces mosolyt.* -De még nem végeztem. Az a hír járja hogy az elátkozott erdőben most évek óta először láttak Holdszövőt. Ritka pókfaj. Néhány példányt szeretnék begyűjteni. Ha lehet inkább élve...- *A lányra pillantott, majd átölelve a derekánál nyomott egy gyors puszit az arcára.* -Lehet megkérlek hogy segíts majd a dologban. Persze csak miután megleltük a szelíd oldaladat is.-

- Ennek örülök. Csupán már ismerem annyira magam hogy tudtam mi lesz a reakció ha meglát és ha engem is meglát. Sok kellemetlenséget okozott hogy nem volt velem egy ideje így csak este merészkedhettem elő. Az árnyékok között kellet mozognom ami kissé már unalmas. 

-Érdekes...- *Merengett el magában. Valóban érezte hogy Rosa-ból mintha hiányozna valami... pontosabban valaki. A személyisége egy része.* -Gondolom a "kis rózsaszín" nem engedett volna a boncolásos témának...- *Megrázta fejét, elvégre felesleges volt már ezen a témán agyalni. Rosa mosolyát látván akaratlanul is kiült szája szélére neki is valami vigyorféle.* -Szeretem mikor így mosolyogsz.- ~Bár egy kissé baljós előérzetem támadt most miatta...~ *Tette még hozzá gondolatban.*

- A Halloween egy különleges ünnep a számomra. Ilyenkor megszűnik a pecsét hatása és ketté vállunk egy estére. De Valami okból kifolyólag nem tudtam megtalálni a másik felem és ismét egyesülni vele. Egy is elég belőlem de most ketten vagyunk. Valahol a városban kell bujkálnia de nem érzem a jelenlétét.

*Gondterhelt, összeszűkült szemekkel figyelte Rosa-t, és hallgatta az simertetőt.* -Szóval... akkor most... valahogy ketté osztódtál, ha a másik feledet indulunk megkeresni?- *Nem igazán értette a helyzetet, s ez némi feszültséget keltett benne, de ezt gyorsan orvosolta egy szál cigarettával, ami vadul lobbant be ujjai közt.*

- Hát igen voltak események. A városban van a féltestvérem Kokoa és a harmad unokahúgom Saya. A kis rozsaszin meg a másik felemre értem mármint az emberire. Bosszantó de mégis a részemmé vált hiába csak egy álca. 

-Nemvagy védtelen, mégis kis híján felboncoltak, részletek ide vagy oda...- *Viszonozta az ujjak gyöngéd érintését, és jólesően mélyült el Rosa tekintetében. Szája szélére mondhatni még egy cseppnyi mosoly is kitelepedett.* -Kis rózsaszín? Húgod?- *Pislogott értetlenül.* -Azt hiszem sok megbeszélni valónk akadt... ismét. Gyere, sétáljunk egyet.- *Kézen fogta szerelmét, és lassú léptekkel elindult a kijárat felé.*

- Ugyan nem vagyok én védtelen meg ha mégis nagy baj lenne ott vannak a barátok akik segítenek a bajban. A Bajról jut eszembe segítened kéne megkeresni a kis rózsaszínt. Lassan Halloween óta nem láttam és ahogyan a húgomat ismerem tuti lecsapta és elásta valahová.

-Nem! Sosem mentem volna el, ha tudom hogy a sípnak nem lesz hatása... Óvatlan voltam... Védtelenül hagytalak... Ne haragudj rám. Az én hibám.- *Kezei lassan felcsúsztak Rosa arcára, s nyomott a lány ajkaira egy gyöngéd csókot.* -Mostmár itt leszek. Itt leszek veled.-

- Nahát mi lehet ennek az oka? Talán nem végzed a munkád rendesen? Akkor szokott ilyen lenni. 

*Aprót biccentett Jeremy felé. Lehet hogy felakarta boncolni Rosa-t, de jó oka volt rá. Nem tűnt olyan embernek akitől tartani kellene, és ez halovány bizalmat gerjesztett Dimitriben.* -Mindjárt jövök...- *Azzal eltűnt ő is a folyosón. Nem kellett pár perc, de már elő is bukkant. Látszott rajta hogy nagyon sietősre vette a dolgokat, és erre jó oka is volt. Szótlanul, magabiztos mozdulatokkal leguggolt Rosa-val szemben, majd újfent magához ölelte kedvesét. Úgy fonta karjai közé a törékenynek tűnő testet, mintha csak az utolsó perceiket töltenék együtt.* -Hiányoztál...-

- Rendben ahogy akarod én ráérek remélem... * Megfordultam hogy fojtassam az etetést de Noáh mögöttem állt és meredten bámult rám.* - Hát most új hobbija van. Szeret az ember háta mögé lopakodni és  rémisztően bámúlni a másikat.* Kikerültem a főnököm majd mikor végeztem megmostam a kezem és átsétáltam a c épületbe.* - Nos vár a munka majd össze futunk még remélem. Sziasztok!

- Rendben. Ahogy akarod. 

*Bár felesleges volt a halottnak, egy jó mély levegő és a remegés azonnal elmúlt. Megdörzsölve szarkalábas szemeit viszonozta Rosa ölelését.* -Majd foglalkozunk vele... de előbb...- *Felegyenesedett a lánnyal a karjaiban, majd finoman kubújt ölelője "szorításából" és Jeremy után lépett.* -Jeremy. Azt hiszem segíthetek neked ebben a... boncolós témában. De nem most. Holnap legyél itt. Hozok neked néhány dolgot, amit érdekesnek találhatsz a dologgal kapcsolatban.- *Majd ismét leguggolt, és elkezdte össze szedni a szétszórt dolgait.* -Ezeket még lekell raknom a szobámban.- *Pillantott Rosa-ra.*

*Néztem őket jobbról balról kész drámai fordulatok voltak amin még én is izgultam egy kicsit de tartottam magamat. Hátat fordítottam nekik majd átmentem a sötét kamrába ahol a kimérák voltak majd nekiálltam az etetésnek addig is nem zavartam őket. A biztonság kedvéjért azért figyeltem nehogy a nagy veszekedésből harc legyen.*

* Oda léptem hozzá majd megfogtam a kezét.* 

*Akár a vulkánnál, most is elég volt ez az apró kis emlékszem, hogy rég elfeledett események sorozatát vetítse ki Dimitri szemei elé. Ott volt, egy sötét veremben, melyet csak néhány fáklya fénye ragyogott be. Kikötözve, tehetetlenül. És ott volt ő is... a mestere. A gazdája. A nekromanta lány, ki kéjes vigyorral vagdosta bele kését órákon át, csakhogy néhány aprócska dolgot feljegyezhessen a füzetébe. Halandó léleknek nem való egy hallhatatlan test, s ezt a néha feltörő emlékroham is igazolja. Rosa már nem kapott újabb pofont, helyette Dimitri remegő kezekkel rogyott térdre. Táskája a földre huppant, és kiszóródott belőle néhány üvegcse.* -Bocsáss meg nekem...- *Meredt saját tenyereire, remegő ujjaira.* -Én... én...- *Próbált volna magyarázkodni az elhamarkodott tett miatt, de fülét megütötte egy mondat, amit nem hagyhatott figyelmen kívül.* -Nem... nem működött a síp? Hogyhogy? Hiszen az... a hallócsontom egy darabját őrzi... az nem lehet.-

* A pofonra felkaptam a fejem majd becsuktam a könyvet. Az eddig vidám ábrázatom eltűnt és eléggé komor tekintettel néztem a férfire. Felálltam hogy közbe léphessek de rájöttem hogy ez nem az én dolgom de akkor se hagyhatom hogy egy lányt bántsanak a jelenlétemben. Majd Rosa szavai miatt megálltam.* - Nem gond majd találok mást. Sok hozzád hasonló van a városban még.