* A buzogány ismerős volt és a hangok is. Mosolyogva kukucskáltam ki az ajtó mögül hátha most nem repül felém semmi. Hát ez nem így volt. Mire kettőt pislogtam Kokoa a legkisebb testvérem átesett rajtam. Próbáltam felszedni a földről de nem bírtam hozzá érni mintha csak egy szellem lennék. Kokoa elég bosszúsan állt fel majd hangos harci kiáltással rohant az ablak felé ahol állt valaki. Nem kellet sokat találgatni ki lehet az. A húgom csak velem harcolt kiskorában így mutatta ki a szeretetét azt hiszem . Nagy csaták voltak azok számunkra ezzel teltek a minden napok iskola után ha egyáltalán volt olyan akkoriban. Inkább nevelésnek hívnám. Kokoa a régi fegyverek nagy rajongója volt de inkább azokat szerette amiknek a súlya 40-50 kg-nék kezdődtek. Hol buzogány vagy szabja volt a kezébe de soha se tudott legyőzni mindig kivédtem a támadását és elvertem. ennek eredménye az lett hogy élet céljává vált hogy legyőzzön és ő legyen a család legerősebb tagja bár ehet a másik két nővérét is le kellet volna aláznia. Mint a harmadig gyerek tudtam hogy a nővéreim és köztem milyen erőviszonyok voltak.*

* A fürdés után átöltöztem és átmentem a hálószobába. Feloltottam a lámpát és körbe néztem. Üres és hideg volt int mindig. Hiába égett a tűz a kandallóban nem adott szinte semmi meleget. Leültem elé és bámúlni kezdtem a láncolót lángokat majd elszundítottam. Mikor kinyitottam a szemem valahogy olyan érzésem volt mintha nem ebben az idősíkon lennék.  Vagyis ha pontosítani akarok az álmomba vissza tértem a múltba. Felálltam majd elindulta ki a szobából. Hangos gyereknevetésre lettem figyelmes majd árnyékokat láttam a folyosó végéről. Közelebb mentem hogy lássam. Épp kidugtam a fejem az ajtón egy buzogány száguldott el  ne messze tőlem. Vissza rántottam a fejem nehogy eltaláljon. Reflex volt bár ha álom bajom nem lehet.*

* A kapuban emberi alakot öltöttem majd beléptem a hatalmas házba mely zengett a lépteimtől. A plafonról lelógó csillárok bevilágították a házat mely kellemesen meleg volt. Karácsonyi hangulat volt a házban már a fa is fel volt díszítve pedig még hetek voltak karácsonyig de had örüljenek a gyerekek. Bevettem magam a fürdőbe majd ellazultam a meleg víz hatására melyben apró rózsa szirmok úszkáltak.* 

Első utam anyám sírjához vezetett ahol leróhattam tiszteletem. A Mellemen már ott lógott a rózsafüzér melyet apám készítettet, hogy az erőmet lekorlátozza. Könnyes szemmel néztem végig a síron majd magamon. Három napig mozdulatlanul álltam és esedeztem a bocsánatért amit már nem kaphatok meg soha. A fejemben csak az járt miért én lettem a szörny a családban? Apámra hasonlítottam aki elígért egy másik fajtám bélinek. Magas jó kiállású férfi volt aki gyengéden bánt velem. Vagyis csak úgy csinált mintha az volna. Valójában ugyan olyan szörnyeteg volt mint én. De nem érdekelt semmi csak az hogy ismét azon a parton sétálhassak ahol együtt játszottunk gyerekként. A köd teljesen ellepte a környéket és az orromig is alig láttam de a szaglásom nem hagyott cserben. Éreztem valakit a közelben. Téged. Ahogy haladtam előre lassan kirajtolódott az alakod és ott álltál előttem teljes életnagyságban. Vagyis azt hittem te vagy az. Csupán a lelked egy törött darabkája volt mely remegve könnyes tekintettel nézett rám. Segítséget kért de én tehetetlen voltam. Mire kettőt pislogtam eltűnt. Még azon a napon felkerestem édesapád aki a véremet akarta venni még mindig de mikor meghallotta a neved leült és végig hallgatott. Ekkor tudtam meg, hogy két éve eltűntél. Megesküdtem hogy segítek megkeresni téged. De nem azért hogy jóvátegyem a hibáim. Hisz nem várok feloldozást. A bűnt elkövettem és cipelni fogom egy életen át. A jelenben és a jövőben is. Örökre kárhozott lettem még földi létem után is. De addig nem nyugszom amíg te nem vagy biztonságban. Nincs más célom az életben. Örökre szeretni foglak. Legkedvesebb barátnőd Rosario. Utóirat. : Apád nagyon szeret és bármit megtenne hogy megmentsen. De én másképp szeretlek. Olyannyira hogy ha azt kérnéd öljelek meg gondolkodás nélkül megtenném."

" Az állatok mozdulatlan élettelen testei között elérkeztünk a kedvencemhez Árielhez aki egy igen különleges ragadozó madár volt. Lehajoltam hozzá és végig simítottam a hatalmas szárnyait majd a szemeire mutattam. -A szem a legnehezebb mivel üvegből vannak így élettelennek és tompának tűnnek. De hát az mégsem illene egy ilyen csodálatos ragadozóhoz.  Úgyhogy tükröt tettem mögéjük  hogy csillogjanak amikor a szemébe nézünk.   Magyaráztam szorgosan majd éreztem az érintését a derekamon és a combjaimon. Mocskos érintése bejárta a testem de nem ellenkeztem. Tudtam hogy látod és ezért elfogod hagyni. De arra nem gondoltam hogy engem is eldobsz magadtól. Azon az estén a szakadó esőben atyád kirángatott a házatokból és a szökőkútba dobott ahol a kínok kinnyát éltem át. Vagyis azt hittem hogy ezek azok. De ami ezután jött jobban fájt mint a fizikai fájdalom. Másnap reggel amint magamhoz tértem azonnal látni akartalak. Átvágtam a kerten és a kis erdőn de atyád ismét az utamat állta. A kapunál várt ami mindig nyitva volt előttem és a családom előtt is. Minden áron látni akartalak, hogy rendbe hozhassam a hibámat de nem kaptam rá esélyt. A szívemnek szegezett ezüst karó és a kemény szavak utamat állták. Bár ha ez most történt volna meg akkor hagytam volna hogy szíven szúrjanak. Hisz egy halottat nem lehet ilyen könnyen megölni vagyis engem nem. Az előttem bezáródó vaskapu hangját sose fogom elfelejteni. Még mindig tisztán hallom a nyikorgását. Haraggal teli szívvel indultam haza de a nagy tölgynél megálltam és össze estem és elvesztettem az eszméletem. Ekkor jött a betegség. Teljesen letaglózott. Szinte végig öntudatlan voltam. Az orvosok se tudtak magyarázatot adni rá mert ami azt illeti tényleg megmagyarázhatatlan volt.  Két énig voltam ebben az állapotban. De lehet úgy is mondani ez a két év volt ennek a betegségnek az előjele. Időközben Anyám közölte hogy elköltöztél és férjhez mentél egy Harker nevű kémikushoz. De ezeket a szavakat meg se hallottam. Csak bámultam a sötétségbe és éreztem hogy valami lappul bennem. Könyörögtem mindenkinek Istenek Sátánnak, hogy végezzen velem. Engedjenek meghalni de nem adták meg ezt az örömöt. Két évtized telt el mire ismét a saját lábaimon tudtam járni és vissza nyertem a tudatom. Közben édesanyám meghalt abban a fájdalomban, hogy így kellet látnia.  Húsz évet vesztettem el azzal hogy küzdöttem a bennem lévő szörny ellen de vesztettem. A sötétség eluralkodott rajtam és egy érzéketlen gyilkológéppé változtatott. Olyan lettem mint az apám. Persze  mint kiderült a testemben lévő erő volt az oka annak az állapotnak ami elhatalmasodott rajtam. 

" Elkeseredésemben a bátyádhoz fordultam tanácsért aki csak annyit mondott hogy jó férjed lesz és ne lesz már szükség az őrző tekintetemre ahogyan nekem se az övére. Ezek a szavak csengtek a fülembe ahogyan a labirintusban jártunk.  Közben persze szóba került a nagy afrikai út ahova édesapád magával akarta vinni a testvéred. De én nem akartam hogy elmenjen. Hisz akkor teljesen egyedül maradtam volna. Te Indiába. Ő Afrikában... Az érzelmek tömkelege felszínre akart törni. Majd mire észbe kaptam életem első csókját adtam a bátyádnak aki persze remegve és dadogva reagált majd elfutott... Ha most vissza mehetnék a múltba utána futnék és könyörögnék hogy ne menyen. - Ne menny el kérlek nem fogod túlélni. Túl gyenge vagy. Szépségesen gyenge és én pont ezért szeretlek. Mert abban a pillanatban Mina kristály tisztán láttam a jövőt és az nem tartogatót mást csak halált és fájdalmat. Aznap este próbáltam imádkozni de az Isten nem válaszolt. De valami más viszont igen. Próbáltam elfeledni azokat a szavakat és az esküvőd előtti bálra koncentrálni. Rengeteg ember jött el hogy gratuláljon az eljegyzéseteknek. Sose láttalak még olyan boldognak mint azon a hétvégén. A következő reggel volt az esküvőd. Még egy éjszaka Miss. Mina Böriből Misiss Chars Branzon lettél volna. Úgy tűnt te nem bánod azt hogy lényed egy része elveszik Én viszont helyetted is bántam.  Vissza nézve önző és kabzsi voltam de mit is várhattam magamtól 16 évesen? Azon az estén ugyan olyan szörnyű vihar volt mint most. A villámok cikáztak az égen. Te békésen aludtál mellettem ártatlanul. Én viszont a sötétséget fürkésztem. Nem bírtam tovább elviselni, azt hogy talán ma este alhatunk egy ágyban mint gyerek korunkban. Felálltam majd a konyha felé vettem az irányt de ekkor a te drága jegyesed szembe jött velem egy pohár tömény alkohollal melynek a szagától is rosszul voltam. Alkoholtól bűzlő teste vissza taszító volt mégis kíváncsivá tett. Elvezettem abba a helységbe ahol régen Elhunyt állatokat tömtünk ki bár én mindig is úgy voltam vele hogy a halál csak egy átmeneti állapot. Élettelen állatok testeivel voltak a falak és a polcok tele melyeket ketten tömtünk ki. Végig mutattam az összeset amit Te készítettél de ezen csak jót kacagott és annyit mondott, hogy -Látszik melyik az ő munkája csak ő csinál ilyen jámbor állatokat. Ezen én nem tudtam nevetni ezért megmutattam azokat is amiket én készítettem. Mindnek neve volt. Hittem benne hogyha nevet adok nekik azzal életre tudom majd kelteni.Ez olyan varázs ige volt számomra.  Persze fogalmam se volt még a kepésségeimről akkoriban. Hisz a vámpírok tele vannak meglepetésekkel és hát ez rám nagyon is igaz volt. "

" És azon a csúfos éjjelen amikor megesett ez a szörnyűség... A vacsoránál történt valami? Nem... Azt nem hinném. A családi labirintusban jártam éjfél tájt mikor hangokat hallottam. Igaz hitemre előszór azt hittem te és a bátyád bujkáltok előlem. Hogy meg akartok tréfálni. Bárcsak így lett volna, Az anyám és a te apád... Ami akkor ért több volt mint megrázkódtatás. Bűn és egy tiltott aktus melyre nem volt bocsánat. Meredten álltam és bámultam. Élveztem a látványt. Majd valaki vagy valami a fülembe suttogott és én végig hallgattam. Rémülten futottam vissza a szobámba majd beérve a földre rogytam és fohászkodni kezdtem de a jelen létet még mindig éreztem. Talán mindig is ott lapult bennem ez a szörnyeteg mely a hátam mögött állt lesben és arra várt, hogy felé fordítsam tekintetem de csak a tükörképemet láttam. Másnap reggel  mikor átmentem hozzád reggeli után. Ne mondtam el mit láttam. Hogy is mondhattam volna. Nem akarta hogy neked is olyan gyorsan fel kelljen nőnöd. Nem is tudtad volna elviselni. ezzel nyugtatgattam magam. De lehet élveztem, hogy egyedül én tudok a szörnyű bűnről. Megváltoztam. Azon az éjszakán kezdődött a sövény labirintusban. Bár a gonosz mindig is ott lapult. Gonoszkodni kezdtem. Kis csínytevések voltak hisz minden gyerek tesz ilyet. Legalább is ezt mondogattam magamnak. Valójában tudtam, hogy ez több annál... Hát persze, hogy tudtam. Teltek múltak az évek és felcseperedtünk.  Mind a ketten felnőtt nővé váltunk. Belőled elegáns finom úrilány vált én meg maradtam a nyughatatlan és veszélyes. Nem is volt kérdéses hogy te előbb megtalálod a lovagod. Micsoda gáláns lovag volt a te tiszted. Milyen gyönyörű pár voltatok. Azon a reggelen együtt reggeliztünk. Emlékszem még, hogy a bátyád abban az évben próbálkozott meg a szakáll viselésével. Igen mulatságos volt. De a ti kapcsolatotok Brenzon kapitánnyal szépen haladt. Előre vagy olykor hátra. Ha bevetettél egy kis taktikát. *Mosolyogva néztelek titeket hisz mindig is azt hittem én vagyok kettőnk közül az erősebb jellem. De a kettőtök dolgát meglepő ügyességgel és cselszövéssel  kezelted. Hát csoda, hogy oly hamar behódolt... Úgy hiszem annál az asztalnál dőlt el a jövőnk. Ő Indiáról beszélt én meg magam előtt láttam ahogyan elmész. Vajon akkor mikor láthatlak? India oly messze van mihez kezdek nélküled?  Hozzá megyek a bátyádhoz és boldogan élünk amíg meg nem halunk? Nem ez nem az én világom volt. Istenem de irigyeltelek. Talán gyűlöltelek is. Hogy lehet hogy te a békés szolga lelkű lány előbb éled át ezeket a nagyszerű kalandokat mint én? Te tudtad mi a szerelem. Milyen egy férfi gyöngéd érintése. De én aki mindig is bátrabb voltam mit sem tudtam az életről. Bár, hogy is tudhattam volna hisz én az árnyékok közt fogantam és születtem meg. Sose vert igazán a szívem nem kellet levegőt se vennem hisz halott voltam de te életet vittél az életembe. 

* Egy hideg és zord viharos estén magányomban bementem a dolgozó szobába ahol mint minden éljel egy levelet írtam. Lámpa helyett gyertyát gyújtottam mint a régi szép időkben mikor még minden olyan egyszerű volt. Leültem és elmerültem az asztalon pislákoló fényben. Arcomon emlékek által kiváltott érzelmek rejtőztek.  Az elém készített fehér lapok olyan tiszták voltam mint a frissen eset hó vagy egy megszületett gyermek lelke. Lassan kinyújtottam a karom majd a tollat felemelve írni kezdtem.* " Drága egyetlen Minám. Legkedvesebb barátnőm. Ezeket a leveleket akkor kezdtem el írni mikor felépültem a betegségemből.Először egyet írt havonta. Aztán hetente. És ma már nem telik el nap hogy ne írnék.  Egyszer talán minden mással felhagyok és csak írni fogok. Egyik levelet a másik után. Szavak végtelen tengerét. Remélem, hogy egyszer majd válaszolsz és minden olyan lehet mint rég volt. Bár már tudom ez soha nem fog bekövetkezni. Nem emlékszem hogy gyermek korunkban lettek volna felhők. Te is így emlékszel? Mind a horizonton túl lehettek. Mi csak a tenger partot és a homokvárakat láttuk. Oly naiv dolgok ezek tudom De az emlékek már csak ilyenek. Vajon létezett-e két család ki ily közel voltak egymáshoz?  Ne emlékszem hogy valaha is be lettek volna zárva a kapuk az otthonaink között. Addig a napig amíg örökre be nem zárult. Mindig mikor édesapád hazatért a kalandjairól igazi ünnepek  rendeztetek ahol az én szüleim mindig szívesen látott vendégek voltak. Apád napbarnított volt és mindig ritka ajándékokkal lepett meg minket. A legérdekesebbek azonban a kalandjai voltak amiket bizonyára kissé kiszínezett a kedvünkért. A bátyád szemei felragyogtak ahogyan elképzelte micsoda kalandok várják majd édesapád oldalán.  De minden hasonlóság ellenére drága Mina még sem voltunk ugyan olyanok.  A mi hitünk idegen volt neked és a családodnak. Ha idősebb lettem volna talán mögé látok.  A Nevetések a könnyet fesztelen társalgások mögé. Nem feszültségnek hívnám annak nem volt helye két ilyen rokonlelkű családban. Inkább csak egy kis bizsergés. Mintha egy feneketlen gödörbe kiáltották volna az üres szavakat. Megyek össze folyva más értelmet nyerve bukkantak volna ismét a felszínre. A felnőttek világa volt ez."

- Rendben. *Felállt majd rámosogat és megigazította  a kimonóját és elindult Weissel és megfogta a kezét. Vissza nézett de Rosario kezét látta csak ahogyan a fa lombjai közül kilóg.*

* Épp a felhőket nézte mikor Weiss ébredezni kezdett. * - Kialudtad magad?  * Szólalt meg halkan nehogy mást is felébresszen és rá nézett mosolyogva.* 

* Lehunyja a szemét és a nyakkendőjénél fogva közelebb húzza majd kissé vadabbul vissza csókol és hozzá simul.*

* Élvezte a csókot de még csak most vette észre hogy mindenki eltűnt még a két cica is.* - Nahát hova lettek?

- Ejej úgy érzem pillecukorba és egy jó évjáratú bor tárasságában töltöm az estét nagy örömömre.

- Épp olyan helyesek mint a gazdájuk. * Oda hajolt Weisshez majd adott egy puszit az ajkaira.*