* Ahogy ajkaink egybeforrtak beletúrtam a hajába majd élveztem a pillanatot. Viszonoztam a csókot majd mikor ajkaink elváltak elmosolyodtam és a szemébe néztem* 
- Csak ennyi? Már rég a tiéd vagyok. Senki másé.

*Gondterhelt sóhajtás hagyta el ajkait, ahogy megforgatta a szemét.* -Mit szeretnék... már elmondtam.- *Azzal odahajolt, és nyomott egy lágy csókot Rosa ajkaira.* -Csak téged. Semmi, vagy senki mást... csakis téged.-

- Na látod akkor nem csak én gondolom így. 

*A lány konoksága és magyarázata hallatán Dimitri tekintete megenyhült, szarkalábas szeme ismét felvette eredeti alakját.*
-Igazad van... A halhatatlanság tényleg... félelmetes tud lenni. Félelmetesebb, mint maga a halál...- *Óvatosan markolta meg a keresztet, majd pár másodperces csönd után újfent elmosolyodott.* -Szóval kell hozzá még egy-két apróság is... Így akkor azt hiszem tudom, hol is lesz a legnagyobb biztonságban... de egyenlőre még jó helyen van itt...- *Vissza tette a keresztet a dobozba, majd Rosa-ra tekintve mutató ujjával intett, hogy jöjjön közelebb.*

- Úgy nézek ki mint aki aggódik az életéjért? Nálad jó helye lesz. És nem lehet olyan könnyen megsemmisíteni. Kell hozzá egy két apróság is. 

-Bizony érezni rajta, hogy mestermunka...- *Szeme érdeklődve csillant meg Rosa szavai hallatán, majd tekintete a dobozra irányult. Ahogy a lány magyarázni kezdte, pontosan mit is jelent a benne pihenő aprócska kereszt, Dimitri szeme lassan kikerekedett, s szemöldökei aggódóan összébb ugrottak.*
-Mi? Ezt... ezt nem fogadhatom el! Ha tényleg az életed múlik rajta, jobb lenne valami biztonságos helyre eldugni, nem?-

- Örülök neki hogy kényelmes. Körülbelül egy 378 éve készítette egy remek ember. Igazán szép munkái vannak. Az ajándék miatt meg nem kell aggódnod nem vettem...

*Megpillantva a hangulatos termet aprót hümmögött elismerően, s lassan helyet foglalt a fotelban.* -Dejó...- *Szusszant aprót, ahogy hátában a csigolyái halkan roppantak egyet.* -Nos... rendben. Ha szeretnéd hogy még inkább rosszul érezzem magam, amiért én nem vettem neked semmit...- *Aprót kuncogott, majd karjával megtámasztotta ajkát a fotel karfáján.* -Csak vicceltem.-

* Mosolyogva megfogtam a kezét majd a nagyterembe mentünk ahol kellemes meleg volt és csak a kandallóban égő tűz és a karácsonyfa fényei adtak némi fényt. *

-Nos... nem akarok sem enni, sem inni...- *Indult el, majd pár lépés után megfordult, és megfogta Rosa kezét.* -Jelenleg csak téged akarlak... és még talán ha belefér egy fotelt a kandalló mellett, ahol elkényelmesedhetünk.- *Kacsintott volna, de mivel csak egy szeme van szabadon, így ez is egy lett a megannyi pislantás közül.*

- Nem baj... Nem az ajándékról szól a dolog az csak egy aprócska gesztus inkább az a lényeg hogy itt vagy velem. Úgy volt hogy Saya és Kokoa átjönnek de közbe jött nekik valami így azt hittem egyedül leszek ismét de kellemeset csalódtam. 

*Arcára aprócska, vidám kis mosoly szökött ki, mely ugyebár ritka Dimitri-nél, mint a fehér holló.*
-Örülök, hogy ezt mondod...- *Nyomott Rosa homlokára egy puszit, majd mosolya gyorsan lelankadt, és helyét a zavartság vette át.* -Ne haragudj érte de...- *Kezdte el vakargatni a saját tarkóját.* -Nem vettem még neked semmit... És őszintén szólva... gyűlölöm a karácsonyt... utálatos ünnep.-

* A szavak hallatán könnyek szöktek a szemembe majd a felsőjébe kapaszkodtam és a fejem a mellkasára tettem.* 

*Viszonozta az ölelést, gyöngéden a karjai közé fonva Rosa-t.*
-Figyelj...- *Szakította félbe a lány utolsó mondatát.*
-Nekem kellene inkább bocsánatot kérnem... Fontos hogy megértsd, néha megrohannak az emlékek és olyankor nem az szoktam lenni, aki... Vagyis sokszor nem vagyok önmagam. Ahogy viselkedtem veled, az vissza taszító volt... és a szigorúbb szemekben megbocsáthatatlan.- *S gyöngéden bele túrt a lány hajába, majd a füléhez hajolva, suttogva szólalt meg.* -Szeretlek... és nincs szükségem másra...-

* Megvártam míg leveszi a kabátot majd elvettem tőle és felakasztottam a fogasra a másik kabátok mellé. Ráharaptam a szám szélére majd meg fordultam és a szemébe néztem majd a kezem nyújtottam felé hogy megöleljem.*

*Aprót bólintott.* -Akkor engedelmeddel...-
*Belépett, majd levette a nemrégiben beszerzett, térdig érő bőrkabátját. Igaz nemvolt rá szüksége, de azért ha már tél van, öltözködjön úgy, akár egy átlagos ember. Mikor végzett, csak csöndesen állt egyhelyben. A mocsaras incidenst követve nemigazán tudta, most hogyis kérjen bocsánatot Rosario-tól.*
-Figyelj... én...- *Kezdett bele szakadozva.*

* Ahogyan iszogattam elmerengtem a múlton a jelenen és a jövőn. Ám ekkor megszólalt a csengő. Felálltam és letettem a poharat majd megindultam az ajtó felé.  Menet közben kilestem az ablakon.* ~ Nahát fehér karácsonyunk lesz... * Kinyitottam az ajtót majd láttam hogy Dimitri az. Apró mosoly jelent meg a szám szélén majd kitártam az ajtót és arrébb álltam.* 

*Lassú léptekkel ért oda az Akashiya villához. Nagyott roppant talpa a kevéske havon, s megállva a kapuban feltekintett. Az eget megannyi felhő takarta, s gyöngéden hullott már belőlük a hó, ami aprócska mosolyt csalt az arcára. Jól láthatóan kicsit tétovázott, de egy gyors sóhajtást megeresztvén becsöngetett.* ~Remélem itthon vagy...~

* Lassan közeledett a karácsony és én még sehol se tartottam az előkészületekben. Nem mintha bárki is jött volna hozzám szenteste. Kimentem ház melletti erdőbe és kiválasztottam egy fát ami mondhatni elnyerte a tetszésemet. Mivel a személyzetet haza küldtem ezért mindent egyedül csináltam. Bevonszoltam a fát majd a nagyterembe felállítottam és elkezdtem díszíteni. Rá egy órára mikor végeztem a konyhába mentem valami ehető dolgot csinálni. Persze már a karácsonyi forralt bor és a punk ki volt előre készítve de hogy minek azt nem tudom. Neki álltam főzni pár óra alatt el is készültem majd átöltöztem és a fa alá pakoltam az ajándékokat. Minden egy kis cetli volt a névvel akinek szeretném majd oda adni. Leültem a kandalló mellé és néztem ahogyan a fadíszeken a fény felcsillan. A kezemben ott volt egy pohár karácsonyi puncs amit lassan kortyolgattam majd felhúztam a térdeim és ráhajtottam a fejem.* 

* Ahogyan elbámészkodtam lépéseket hallottam a folyosó végéről. Tekintettem megakadt mikor megpillantottam Anyámat aki mint mindig igen jó kedvel járt kelt a  házban. Belépett a nagy terembe majd lecsitított minket nehogy valaki megsérüljön. Jól le is szidott a verekedés miatt. utólag vissza nézve elég vicces volt. Sose tudott haragudni senkire és a szigorúság se volt az erőssége de mi nagyon is szégyelltük magunkat hogy ismét megdorgáltak. Mikor el zavart minket a szobánkba és elindult az ellenkező irányba követtem őt a kertbe. Fényes nappal volt ami ránézve végzetes volt hisz ő nem bírta a nap meleg sugarainak érintését.* ~ Ahány vámpír annyi fajta gyengeség. * Gondoltam magamban és hálát adtam hogy nem örököltem ezeket. Mikor megállt a fék árnyékában és apámat figyelte ahogyan épp egy újabb térképet rajzol elgondolkoztam hogy miért nem töltöttem velük több időt. Vagy inkább apánk miért nem tette meg. Apa nélkül nőttem fel és amikor szükség lett volna rá eladott hogy mentse az életét. Undorral néztem rá majd vissza mentem a házba és a hálószobámig meg se álltam. Befeküdtem az ágyamba majd lehunytam a szemem és elaludtam. Mikor ismét felébredtem végre a megfelelő korban találtam magam. Nagyot nyújtóztam majd fejez csóválva a konyhába mentem és magamhoz vettem némi "tápanyagot".*