- Mármint, hogy megsimogassalak - e?

* Nézett rá nagy szemekkel. Azután sóhajtott egyet és végigsimított a lány hátán. *

- Megfelel? De sajnálom, én nem szeretem, ha simogatnak, végtére is nagymacska vagyok...

* Azután elnézett a távolba. *

- Valami történni fog...

* Motyogja csak úgy magának, észre sem veszi, hogy hangosan mondta ki. *

- Én nem duzzogok és csak egy kis kényeztetésre vágyok de úgy látom senki nem szeret. 

- Ennyit duzzogni egy vicces tréfa miatt... Cccc...

* Ingatta a fejét. *

- Egyébként meg hogyhogy simogatni. Mi vagyok én, hivatásos simagató?

* Elég ravasz tekintettel nézhettett rá, persze közben a szokásos arckifejezésével nézett. *

- Na, mi van ma, duzzogók világnapja?

* Néz maga elé. *

- Most meg az a bajod hogy dolgoznod kell?  Gondolj bele ha ezt egy gyenge nőnek kellet volna vissza tennie. 

- Nem, csak nem szeretném, hogy valaki olyan focistának nézzen, aki a padokat szereti kapura rúgni...

* Ráncigálta végre vissza a helyébe. Azután sóhajtott, és leült a padra. *

- Oké, legközelebb, ha ellenállhatatlan vágyat érez valaki egy öntöttvasból készült pad rugdosására, majd visszateszi maga, mert engem nem karbantartónak szerződtettek le, már elnézést...

* Közben úgy döntöttem, előveszi a legújabb olvasmányát. (A tegnapit már rég visszavitte kiolvasva a könyvtárba.) Már sötét volt szinte, de ez nem zavarta, hiszen minden magát valamire tartó macska lát a sötétben, végtére is Damien fekete párduc volt. *

- Jól van na de én figyelmeztettelek hogy érzékenyek az ilyenre. Már amikor. 

- Nem csak tőrrel...

* Néz vissza. *

- Egyébként meg csak vicc volt, tréfa, vagy nem tudom mostanság hogy nevezik ezt az emberek... Nem kell engem ennyire komolyan venni.

* És nem igazán úgy viselkedik, mint aki nagyon megbánta a tréfáját. *

- Remélem szent a béke, végtére is a " béke parkban " vagyunk nemde? De attól még kézfogást többet nem kérek, köszönöm...

* Azzzal felállt, és gyorsan elkezdte visszafelé ráncigálni a padot, nehogy feltűnjön valakinek, hogy egy kicsit odébb került. *

* A rúgás miatt felhúztam a lábam majd lecsaptam a fülem.* 

Mivel a 2 főnél nagyobb társaságot nem bírom felálltam és eltettem a könyvemet. - További szép estét.. - mondtam és eltűntem mosolyogva.

* A homlokomon az egyik ér már nagyon lüktetett. Kissé bosszantott a dolog de igyekeztem higgadt lenni.*
- A könyvek mind más és mást állítanak a legjobb a tapasztalat szerzés élesben.
* Épp hogy megnyugodtam elhagyták a száját azok a szavak amiknek nem kellet volna. A hajam elfehéredett és a szemem vörössé vált. Ugrott az álcám sajnálatos módon. Mérgembe oda mentem és szembe álltam vele majd a jobb lábam a padra tettem pont a két lába közé.*
- Nekem is véges a türelmem.
* Azzal bele rúgtam a padba ami egy kicsit épp hogy pár métert hátra csúszott. Karba tett képpel leültem egy másik padra majd egy másik nyelven kezdtem el mondani a magamét.*

- Hogy az a... 

- Köszönöm a történelem órát, de nem szügséges, tavalyelőtt unalomból olvastam egy vámpíros könyvet, abban mindez le volt írva.

* Azután leült egy padra, mert lassan már megunta az áldogálást. *

- Különben meg kétlem, hogy Ájrisz és én ugyanahhoz a fajhoz tartoznánk, én egyszerű mezei ember vagyok, némi plusszal * - néz rájuk ravaszan. * - Különben meg nem veszitek észre, hogy csak húzom az agytokat, és valójában már rég elfogadtam a magyarázatot? Lehet, hogy hiszékeny nem vagyok, de hülye sem...

* És úgy tesz, mintha rettentően fárasztaná valami, közben magában vigyorog. ~ Egy pont nekem ~ gondolja. *

- Nem gond. Nem hihet mindenki a felsőrendű természet felettiben. De ha vámpírok nincsenek akkor hogy lehet hogy olyanok mint te vagy ez a lány léteztek? Sose fordúlt meg a fejedben hogy van valami a sötétben ami ösibb minden egyéb másnál?
* Szelíd mosollyal néztem rá majd Ájrisz fejét meg simogattam és le vakartam magamról.*
- Lehet egy kérdésem? Tudod mi az a vámpír? Ha gondolod gyorsan elmagyarázom. Létezik a földön egy olyan teremtmény mely képes áthágni a vonalat mely ott feszül élet és halál között. Ezt nevezik vámpírnak. Az élők vérével táplálkozik és ha akarja teljesen a saját képére formélja azokat akik áldozatául esnek. Bár én nem próbáltam már van 3264 éve de lehet hogy ismét bele kéne jönnöm ebbe a gyakorlatba.

- Szia Rosa. Köszi hogy ilyen hamar ide jöttél. Pedig azt hitem a város másik felében vagy. 

* Mikor az újonnan érkezett lány végre volt szíves elengedni a kezét, Damien hátul a hajába túrt. *

- Méghogy cica... Legfeljebb macska, de cica semmiképpen...

* Morogta, miközben próbált rájönni, hogy vajon mi a trükk. Biztos volt benne, hogy lesz valami becsapás az ügyben, aminek köze lesz a vámpírokhoz, és már előre átkozta magát, amiért kellett neki annyit hitetlenkednie. Nem baj, amíg a vámpíroknak nincsen jáde - foguk, addig nem lehet nagy probléma, legfeljebb tart egy bemutatót a saját képességéből... *

- Én Damien Crowfield vagyok...

* Mutatkozott be. Közben visszaváltozott emberi alakjába, és levette a kapucnit, mert már kezdett melege lenni. *

* Érdekes kéréssel fordult hozzám a napokban érkezett lány. Nem tudom miért de bele mente a játékba. Pont a közelben voltam majd szag alapján elindultam megkeresni őket.  Hamar meg is lettek. Caroline-t és Ájviszt messziről kiszúrtam a harmadik fél meg valószínűleg a srác volt akinek magán bemutatót kellet tartani. Vidáman mentem oda hozzájuk persze nem az eredeti alakomba felesleges lett volna rögtön a közepébe vágni. *
- Sziasztok. Hát ti mit csináltok ilyenkor még itt?
* Kérdeztem persze tudtam a választ. Kicsit jobban megnéztem magamnak a srácot majd oda mentem hozzá.*
- Hali cica fiú. Mi a harci helyzet?
* Lassan körbe jártam közben a hajamat feltűztem. Kis megfigyelés után észre vettem egy farkincát ami elvonta egy percre a figyelmem.*
- Nos mivel új vagy a városba had köszöntselek.
*  Majd közelebb hajoltam mintha puszit akartam volna adni neki de valójában csak a nyakára pályáztam. De az utolsó pillanatban megálltam hisz Mao drágát se harapdálom ezért megadtam a kellő tiszteletet neki és megráztam a kezét. Talán túl erősre sikeredett mert int valami rongybaba úgy lóbálózott össze vissza.*
- Akashiya Rosario vagyok a város őskövülete. Örülök hogy megismerhetlek kedves...Bocsi néha ne bírok magammal és túlzásba viszem a dolgokat.
* Elengedtem a kezét majd kicsit hátrább léptem.*

- Az ateista mindened téged sehogyan se lehet meggyőzni? 

Elmosolyodok és a hajamba túrok a kívánságok alapján. - Rendben. - szimpatikusnak tűnt a kis cicus, elég magánakvaló kis bátor lány. Mély levegőt vettem és a fiúra néztem miközben azt mondta hogy átverés. - Azt hiszel amit akarsz. - Hajamba túrok és a padra ülök.

* Mikor a háta mögött termett valószínűleg azt gondolta Damien kiugrik majd a gatyájából ijedtében, vagy valami hasonlót ad elő. A vámír lánynak csalódnia kellett, ha ilyesmire gondolt. De a fiú közben figyelmesen megnézte a lány szemfogait, melyek egész igazinak tűntek. A fejét csóválta, miközben lassan megfordult. *

- Szép fogak. Nekem is vannak...

* Azzal szélesen vigyorogni kezdett, hogy kilátszottak hegyes szemfogai. *

- Egyébként, ha már a kívánságoknál tartunk, én kérek egy adag fagyit, hűvös limonádét, és egy sportkocsit. Kösz, ennyi elég lesz...

* Ravas arckifejezéssel néz a másik lányra. *

- Ahhoz képest, hogy átverés, elég igazinak tűnik...

* Mondja, csak, hogy bosszantsa a másik kettőt, mert nem akaródzott neki elismerni, hogy Ájrisznak igaza volt, a vámpírokkal kapcsolatban, hát igen, a büszkeség... *

* Leültem a fűbe majd figyeltem a műsort. Nekem nem volt új a vámpírok látványa nem is féltem tőlük már. Ahogy elnéztem a lány próbált ráijeszteni de ő se volt az az ijedős kiscica ahogy eddig megismertem bár kitudja. Ám amikor a lány meg kérdezte van e más kívánság huncut mosoly jelent meg az arcomon.*