Nevettem fel a szelep beszólására, és néztem rá. - Nem..csak elég rég beszélgettem már ilyen kellemesen..és jól esik. - mondom miközben ellököm magam faltól és nézek a régi betört üveg ajtóra ami mellettem volt. - Csak kissé hiányzik, az izgalom.. - mondom és odasétálok, nézek be a régi épületbe és megemelve a lábamat belépek, aztán körül nézek.

-Akkor legalább nem kell kitalálnom mindenféle ál-választ.. *mondom mosolyogva, majd lassan a város felé fordultam*
-... Mi volt ez a sóhaj? Csak nem ereszt a szelep? *kérdeztem rá a nőnél a sóhajra, bár közben a gondolataim a múlt körül jártak, illetve még mindig azon agyaltam, hogy mi lehet, amit ennyire védeni kell...*

Széles vigyor jelenik meg az arcomon, tetszik Victor stílusa és bólintok mosolyogva. - Rendben van, tiszteletben tartom! - mondom és lehunyom a szemem, majd a számon egy kicsi sóhaj jön ki. Az elmúlt időben nem igazán szórakoztam. de örülök neki hogy Victorral legalább beszélek, szimpatikusnak tűnik. 

-A hely megvan már.. csak a bejutás módja nincs.. mármint anélkül ,hogy ne lennék eledel egy-két járkáló hullának..  Nos ahhoz kerestem könyvet, hogy megtudjam, hogy mégis mire számítsak, ha be sikerül magam hámoznom... a többi meg ti-tok! *mondom elmosolyodva és a városra nézve*
-és nem veszem tolakodásnak, válaszolok én mindenre, csak ha olyat kérdezel, arra olyan válasz is fog jönni.. *mondom nevetve*

Nézek rá és érdeklődve hallgatom mivel könyveket keres. - Miféle, könyveket?? Talán tudok segíteni.. - dobom meg a kissé zavaró hajamat és továbbra is figyelem őt. - Illetve milyen helyet keresel? - kezdett érdekelni Victor elhatározásai. - Ha nem veszed tolakodásnak a kérdéseimet. Nem muszáj válaszolnod. - 

~Mi sem adtuk az életünket ingyen elhiheti... de néha nincs más választás, mint mosolyogva menetelni a biztos halálba és remélni, hogy az öreg kaszás célt téveszt.... *gondoltam magamban, majd lenézve elkezdtem megválaszolni a kérdését*
-Őszintén szólva információt kerestem és könyveket.. jó lenne egy helynek utána olvasni... *mondtam elkomolyodva én is*

A szavai hallattán, kissé elmerültem az emlékekben a korlátot megszorítva emlékképek villantak be, ahogy a családomat gyilkolják. Mérges lettem, de ez nem Victor hibája volt, hanem az emlékeké. Kissé elhalkult és komoly hanggal szólaltam meg. - A halált, se adják ingyen..bármennyire is vágyik rá valaki..nem olyan könnyen kapja meg mint, amikor valakit hirtelen lep meg. - mondom és lepillantok a földre. Nem akartam még jobban feltépni magamban a régi sebeket így inkább megköszörültem a torkomat és rápillantottam. - Na de mindegy is..mi szél hozott ide? A kis negyedbe? - mosolygok és eljövök a korláttól, majd a falnak dőlve néztem a fényeket.

-Hát igen.. aprócska probléma...összébb kellett volna magam húzni..., bár eleget kucorogtam a hadseregben... el sem hiszed, hogy mennyi ember befér egy liftbe, ha az élete múlik rajta...  *mondtam vigyorogva, közben a negyed épületeit figyelve*
-...Nem kell sajnálnod, minden katona azért él, hogy védje azt ,ami mögötte van, és mindannyian tudjuk jól, hogy ezzel az életünkkel fizethetünk, hogy idézzem a tisztünket: A katona számara minden napfelkelte ünnep, hisz minden este a halállal ül egy asztalnál... Mi is jól tudtuk, hogy az életünk a tét minden lépésnél... ,de valakinek meg kell halnia azért, hogy mások szabadok lehessenek, a szabadságot nem adják ingyen... *mondtam komolyan az égre nézve*

Figyeltem rá, és kissé megsajnáltam mert látszik rajta, hogy szerette a munkáját. - Sajnálom.. - mondom és amikor mondta hogy jól szórakoztak akkor vetettem felé egy barátságos és megértő mosolyt. - Ennek örülök, hogy nyertetek. - mondom és nézem az eget, meguntam hogy az utcát pásztázom, így az eget kémleltem. - Nos, nem mindennapos látvány, hogy egy magas, izmos, komoly férfi mászkál jobbra-balra a kínai negyedben.. - nézek rá vigyorogva. - Nézzd csak meg... - pillantok le az emberekre ahol mind kis vékony és alacsony emberek járnak nagy hangzavarral. - te nem vagy ilyen. - biccentem meg felé a fejemet és ismét az eget nézem.

-Nem szereltem le...Elküldtek a hadseregtől, mivel a hadtestem megsemmisült...
*mondom elkomolyodva*
-... De legalább jót szórakoztunk közben... és persze nyertünk... *mondom elmosolyodva, majd felnézek a nőre*
-és te? Miért pont engem szúrtál ki a tömegből? *kérdeztem vissza*

Hisz eddig is volt köztünk durván 4-5 méter távolság és nem tettem semmi rossz lépést felé csupán szórakozok vele. Erre a kijelentésére kicsit elnevettem magamat. - Nem a kedvencünk, de és kissé régebb óta élek mint más vámpírok. - Mosolyodok el. - Nem igazán hat meg az ezüst....csak lőjj a lábamba vagy a testembe. Nem fog ártani nekem az ezüst! - mondom neki és pillantok az utcára a vállam fölött. - Mikor szereltél le? - nézek vissza rá.- Hogy csak volt, katona vagy.- kérdeztem kedvesen tőle.

-Khm...nem tudom mire készülsz, de szerintem inkább tartsd a 3 métert. *mondom komolyan, majd elvigyorodok*
-Ha jól tudom a vámpírok nincsenek oda a higanyozott lövedékekért... főleg nem az égőkért.... bár ki tudja... esetleg ezüsthiánya van a hölgynek? *mondtam vigyorogva*

Nem tudom feltűnt e, de nem látszanak. -  hátat fordítok hogy a könyökömmel tudjak támaszkodni a korlátnak és néztem a férfira. - Csak akkor, ha én akarom. - kacsintok rá. - Mint például most.. - a szemeim hirtelen elvörösödtek és előbújtak a gyilkos fogaim. - Én sose becsülök le senkit! Szeretem a meglepetéseket. - nézek végig rajta és mikor újra a szeméhez érek a szemem már ismét kék és a fogaim is eltüntek. - Na és te? - csábosan tekintek rá. - Tudsz meglepetést okozni? - mosolyodok el sunyin.

-Csak ne becsüld alá az embereket... mi is tudunk meglepetést okozni néha... *válaszolok Carolinenak elkomolyodva*
-...Én a helyedben nem vigyorognék annyira, még a végén meglátják a csillogó mosolyod a két szép foggal együtt.... *tettem még hozzá, bár tudtam, hogy sötétben vagyunk...*

Elmosolyodok és támaszkodok neki a korlátnak. - Nincs mire illetve okom arra, hogy használjam ezt a jelzőt rád, mint állat. - túrok a hajamba és nézek az embereket ahogy rohangálnak egyik bódétól a másikhoz. - Számomra egy ember vagy, egy kisebb pisztollyal az oldalán. - vigyorodok el, de nem nézek rá. - Nincs mitől félnem. - mondom és már a lámpák is felkapcsolódnak, de mi elég sötét helyen voltunk így minket nem láttak.

*Én csak elhúztam a számat*
-Ohh... könnyű ezt annak mondani, aki több olmót bír ki ,mint amennyi a saját testsúlya.... bár nem voltam ideges egy pillanatra sem, csak aggódtam az életemért...De így mégjobban félek, sokan leállatoznak a szövegem miatt... *mondtam vigyorogva*

Az arckifejezésén kissé elmosolyodtam és felé fordultam. Gondoltam kissé meglepem, eltűntem és mögötte jelentem meg. - Tudod én... - simitok végig a hátán fokozva az izgalmat. - Nem fogyasztok embert. - mosolyodok el és mellé sétálok kedves vigyorral. - Nem foglak bántani, nyugodj meg! - egy pici kuncogást is megejtettem a végére.

*Az első reakcióm, hogy néhány lépést távolodok tőle és úgy folytatom a beszélgetést*
-Értem.. vámpír.. és ugye nem szomja kegyed?.. *kérdeztem meg elkomolyodva, közben már számolgatva az esetleges menekülési útvonalakat*

Bólintok a bocsánatkérésére és hallgatom amit mond. - Mik vannak.. - pillantok rá mikor mondja hogy katona volt. - Régen találkoztam katonával..- mosolyodok el és kezd besötétülni. - A nevem Caroline McMoon. - mondom és a sötétbe boruló eget nézem. - Tisztavérű vámpír..szolgálatára. - a szemem sarkából rápillantok.

-Értem.. ezesetben elnézést az ellenségességemért... *mondom elmosolyodva egy picit, majd ismét visszatért a komoly arckifejezésem*
-Ritka a magadfajta becsületes alak... Inkább azt mondanám, hogy én sem vagyok az. Ha az lenne a feladat nem gondolkoznék azon, hogy honnan támadjak, de jelenleg nem az a feladatom! Victor Cressovics volt katona szolgálatára! *mondom elnézve a kirakatok felé. A testemen most már látszott a nyugalom és az, hogy nem tekintem veszélynek a nőt*