- Oh, bocs. Csak kissé elbambultam, ne is foglalkozz vele. * Fordultam felé majd halványan elmosloyodtam. Láttam, hogy kissé nyúzott, szemei mintha kimerültségről árulkodnának.*- Mond jól vagy, kissé nyúzottnak látszol.?
*Érezte magán a lány tekintetét majd a szeme sarkából ránézett. Nem értette miért bámulja a lány ezért felé fordult és abba hagyta az evést.* - Valami gond van? * Kérdezte csendesen de magabiztosan. Túl fáradt volt a távozáshoz ezért inkább mégis rákérdezett a dologra.*
* Leültem a padra majd elkezdtem én is enni a saját kis adagom. Csupán néha-néha pillantottam a fiúra aki nem igazán volt az a beszédes fajta, inkább olyan magának való. Nagy elmélkedésem közben ráeszméltem, hogy már percek óta őt nézem így gyorsan alkaptam róla a tekintetem. *
* Felnézett a lányra. Épp tele volt a szája így nem akart beszélni. Arrébb csúszott majd bólintott. Nem szerette a túlzott közelséget főleg hogy nem tudta volna hogy kezelni ezért megtartotta a távolságot de nem feltűnően. Csendben majszolgatott tovább és kémlelte a környéket.*
* Némán baktattam az árusorok között mikor egy finom illat csapta meg az orrom, mélyet szippantottam a levegőbe majd követni kezdtem az illatott egészen a forrásáig ami egy igen is takaros takoyaki árus bódé volt. Átfutott egy villám gondolat a fejemben majd megkordult a reggel óta üres gyomrom mire sóhajtova vállat vontam, "nincs mit tenni, enni kell" jellzővel odamentem az árushoz majd vettem magamnak s odasétáltam egy padhoz ahol már egy fiú ült és evett.* - Szabad ez a hely? * Mutattam a pad üres részére.*
* A kínai negyed egyik utcáján barangolt és ismerkedett a környezetével. Lépésről lépésre feltérképezte a környéket nehogy eltévedjen haza felé menet. Ásítozva nézegette az árusokat majd az egyiknél megállt és vett egy adag takoyakit ( Japán csemege) Lassan eszegette majd leült egy padra né nézte a sürgő forgó embereket.*
Azért akarna bántani mert én alkottam meg a démonokat még sok ezer évvel ezelőtt ha engem akar akkor a démonokat kezdi el irtani ami nem tenne valami jól a hangulatomnak. Szóval te is veszélybe vagy egy gyermeteg vita miatt
Azért akarna bántani mert én alkottam meg a démonokat még sok ezer évvel ezelőtt ha engem akar akkor a démonokat kezdi el irtani ami nem tenne valami jól a hangulatomnak. Szóval te is veszélybe vagy egy gyermeteg vita miatt
Nahát ez igazán rendes de velem nem nagyon tudna mit kezdeni és mit szólnának a testvéreim ha megtudnák hogy egy lány véd engem. Devil meg most már az én felelősségem is de mivel ő démon így nem teljesen védtelen. Szivósra teremtettem Lilithet és ezt örökölték a gyermekei is.
Azt hiszem be kell iratkoznom egy töri szakos suliba... A lényeg hogy a görög muksó nem bírj a faterom bár ezt megértem. De mért pont engem kellet kiválasztania? Főleg ha tudta hogy halhatatlan vagyok addig amíg...
* Elhaladtam.*
Nem megmondtam hogy egy zseni ez a lány.
* Mosolyodtam el majd megvakartam a fejem és a szárnyaim vissza húztam.*
A Görög mitológiai istenek különböznek az apámtól. A görögöknél több az Isten mint nálunk az arkangyal.
De Hades nem Zeus-ra haragszik? Elvégre a görög istenek száműzték őt , és ha jól tudom Lucifer nem Zeus fia.. szóval ezt most nagyon nem értem hogy miért Lucifert kell neki megölnie..
- Oh, bocs. Csak kissé elbambultam, ne is foglalkozz vele. * Fordultam felé majd halványan elmosloyodtam. Láttam, hogy kissé nyúzott, szemei mintha kimerültségről árulkodnának.*- Mond jól vagy, kissé nyúzottnak látszol.?