* Csak nézte, ahogyan a lány eltűnt a hóesésben. Hümmögve nyúlt el ismét a hóban, miközben az egyre jobban zuhogott, bár nem igazán zavartatta magát emiatt. Végül, mikor megunta a hóban fetrengést, visszaváltozott párduc alakjába, majd megrázta magát, havat szórva szét. Ráérős léptekkel indult meg a város utcáin, nem törődve a késő esti járókelőkkel, akik úgysem láttak túl jól a havazásban, bizonyára egy bazi nagy kutyának nézték, vagy ilyesmi. Damien - párduc hajnalhasadásig járta az utcákat, majd hazaindult. *
- Feltűnő jelenség vagy és a szemem jó szóval messziről észre veszlek.
* Elindult a járda felé.*
- Szerintem tüdőgyulladásom lesz holnapra... Már most pocsékul érzem magam de ez már egy új év ma még szórakozni kell holnap meg vár a munka. Érezd magad jól már amennyire tudod. Szia.
* Azzal már ment is az utcán végig majd a hóesésben eltűnt.*
* A kezei már remegtek amit még csak most vett észre.*
- Látod ezért jó hogy te nem vagy ember. Teljesen más világban élsz mint mi. Én már teljesen átfagytam.
* Elkezdett köhögni halkan és azzal megfordult és a kezét Damien felé nyújtotta.*
- Köszönöm a mai napot. Jól szórakoztam veled. Remélem még találkozunk. De most beveszem magam a meleg vizes fürdőbe egy gyors kiolvasztásra ilyenkor úgyis alig van ott valaki. Boldog újévet még egyszer.
- Hát, akor sok szerencsét, keressegy szaunát... Nem mitha abból túlkínálat lenne errefelé.
* Még mindig hátradőlve feküdt, és a kezében lévő tőrt szorongatta. ~ Kétszáz évet töltöttem jég kalitkába zárva, nem hiszem, hogy pont egy hóesés fog végezni velem ~ gondolta keserűen. A szemét lenyunyta, és átváltozott köztes alakjába. *
- Én, mé maradok egy darabig. Jó nekem itt. Békés, és kihalt, olyan macskás hely,. Én éjszaki állat vagyok, az a dolgom, hogy ilyenkor legyek aktív és nappal aludjak.
- Bocsi én sima ember vagyok nincs röntgen látásom hogy át lássak a ruhádon. Bár nem is akarnék.
* Azzal a feje alá gyűrte a kabátját és azon gondolkozott mi a fenéjét fekszik a hóba pulóverben és szoknyában... A hideg kezdte megtenni a hatását egyre bágyadtabb lett szemei néha lecsukódtak.*
- Ne beszéljünk róla. dobj fel inkább egy témát te.
* Forgatta a szemét, és sóhajtott, de nem idegesítette különösen a dolog. *
- Az élentünk így is értelmetlen, egyszer mind meghallunk, és egyszer mindünket elfelejtenek, tehát egy idő után teljesen mindegy, hogy léteztünk - e, avagy sem, mert már semmi nem maradt, ami bármelyiket bizonyítaná. De most ne menjünk bele az élet nagy filozofikus kérdéseibe, most éppen nincsen hozzá türelmem. Még a végén itt alszom el...
- Csak úgy az embereket ez élteti bár én elszántam magam még általános suliba hogy kikészítem és még mindig nem szegtem meg. Ami meg a bundád illeti nem látom mi van a ruha alatt lehet hogy szőrös vagy csak a fejed és a kezed az ami csupasz.
* Gonoszkás mosollyal az arcán hasra fordult majd a saját karjára tette a fejét és csendesen szuszogott. *
- Ha nem lenne célom akkor értelmetlen lenne az életem. Szerinted ez nem így van,
- Ha úgyis megszeged a fogadalmadat, mi értelme egyáltalán megkötni? Emberi logika... Még mielőtt párduc lettem, se értettem, mostmár végképp hülyeségnek tartom...
* Lesöpörte az arcáról a havat. *
- Egyszészt, honnan veszed, hogy van rajtam bunda, és azt, hogy nem fázom annyira? Egyébként meg: csak eszembe jutott valami. Egy emlék... Lényegtelen!
* Legyint. *
- Mindenesetre szép volt a tűzijáték. Mármint, amit láttam belőle.
* Tovább bámulja az eget hanyatt fekve a hóban, de a fények már elhaltak az éjszakában, csak néhány petárda robbanása hallatszott, ahogyan némely idióta próbálja meggyújtani őket, több - kevesebb sikerrel. *
- Lehet ha látnád személyesen is hogy milyen amikor elborul az agya te is élveznéd a látványt. És mire jó egy fogadalom ha nem arra hogy megszegjed? Vagyis az új évi pont ezt a célt szolgálja.
* Majd mikor látta hogy megborzongott közelebb gurult hozzá majd az arcához pöckölt egy kis havat.*
- Fázol? Nem fűt a belső bunda? Pedig kezdtelek irigyelni hogy te nem fázol annyira mint én.
- A pozitivitás nem az én stílusom... A fogadalmakat pedig nem tartom be, tehát teljesen értelmetlen volna bármit is megfogadnom.
* Hátradőlt a hóra. *
- Micsoda felemelő életcél.
* Motyogja. ~ Elszállt? Ha tudná számomra mennyi év szállt el úgy, hogy mégcsak fogalmam sem volt róla... ~ gondolta, és megborzongott, bár nem teljesen a hidegtől. *
* Damien mindigis irtózott a különféle laboroktól, de nem szólt semmit sem. *
- Ja, boldog új évet. Nem mintha ez más lenne, mint az előző.
* Azzal nézi a sok csillogó fényt, meg a sok durranást hallgatja. Még szerencse, hogy nem a macska alakjában volt, különben valószínűleg megbolondult volna ennyi zajtól. Inkább leült a hóba, éss nézte az eget, gondolván, hogy ennél vizesebb már úgyse lehet. *
- Jó gyerek ő és kimért és tisztelet tudó addig amíg engem meg nem lát. Volt pár zűrös ügyem és rákentem heccből azóta szeretne kilapítani. De ő nem arra hajt hogy más lényeket felboncoljon. Ő se igazán ember... Ő volt az első akivel találkoztam és fogalmam se volt hogy mi is ő. Bár az első perctől kezdve utáltuk egymást.
* Mosolyogva lépked a hóban majd az égre nézve megpördül.*
- Jut eszembe boldog új évet.
* Ekkor megszólalt a városban lévő nagy harang és tűzijátékok hada ragyogta be az eget. Mint egy kisgyerek úgy nézte*
- Biztos kedves ember lehet... Azt hittem a kutatók mind nyugodtak, és kimértek... Na meg meg akarnak ölni engem, de az már más téma... Felemelő látvány hmm? Nincs is jobb szórakozás annál, mint halálra szekálni valakit... Ez aztán az életfelfogás!
* Továbbra is halvány mosoly ült az arcán, és a hó is esni kezdettt, mármint még jobban, mint addig esett. *
- Lehet mégsem mondtam akkora hülyeséget azzal a hóeséssel?
- Értem szóval ez a kedves éned. Hm ha ez a kedves milyen leget a gonosz?...
* Elmerült a gondolataimban majd a fiú szavai hallatán elnevette magát.*
- Ami azt illeti ha úgy érzem nem vagyok formában felbosszantom Shizuot vagy Jeremyt aki a laborban dolgozik. Ki hogy hívja. Ha meglát elborul az agya és nekem esik. Legutóbb is egy acél rúddal akart lecsapni és gyomorszájon vágott egy súlyzóval. Én meg maradok a késdobálásnál. A nehéz tárgyak emelgetése nem az én műfajom. De élvezem mikor kiakad és meg akar ölni. Az a látvány felemelő...
- Nem, nem vagyok mindig ilyen kedves. Álltalában sokkal gonoszabb és elviselhetetlenebb vagyok, csak most egyszerűen nem vagyok formában. Ami pedig a sport csarnokot illeti, talán benézek, de nem mostanában. De miért olyan mozgalmas az a hely, talán súlyzókat hajigáltok körbe, és a szekrényugráshoz használt szekrényt rugdossátok focilabda helyett?
* Lelki szemei előtt megjelent a látvány, és halványan elmosolyodott. *
- De biztos vagy a dolgodban. Mindig ilyen vagy? Láttam rajtad hogy minden áron le akarsz győzni. Gondolom olyan vagy mint én. Ha elhatározol valamit azt véghez is viszed.
* Békés tekintettel nézett rá majd le fötörte a maradék havat magáról.*
- Ha ez neked mozgalmas egyszer velem kéne tartanod a sport csarnokba. Biztos vagyok benne hogy nem unatkoznál.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
* Csak nézte, ahogyan a lány eltűnt a hóesésben. Hümmögve nyúlt el ismét a hóban, miközben az egyre jobban zuhogott, bár nem igazán zavartatta magát emiatt. Végül, mikor megunta a hóban fetrengést, visszaváltozott párduc alakjába, majd megrázta magát, havat szórva szét. Ráérős léptekkel indult meg a város utcáin, nem törődve a késő esti járókelőkkel, akik úgysem láttak túl jól a havazásban, bizonyára egy bazi nagy kutyának nézték, vagy ilyesmi. Damien - párduc hajnalhasadásig járta az utcákat, majd hazaindult. *