- Lehetséges még nem láttam se oroszlánt se kardfórút csak tévében szóval fogalmam sincs milyen lehet a valóságban.
* Majd igyekezett nem nevetni inkább csak mosolygót egyet. ~ Micsoda egó.*
- Nem vagyok az a fülcibáló kisgyerek. És ha jól tudom nem is szeretik a macskák ha a fülüket babrálják. Meg elégszem a látvánnyal.

- A kardfogú nem volt ekkora... Olvastam róla, a legnagyobb akkora volt, mint egy hím oroszlán, körülbelül... És hogyhogy ellentéte?! Szép vagyok, izmos, és magas, mindkét alakban. Kell ennél több?

* Néz fel, vörös szemeiben tükröződik a tűz fénye. *

- Azt hittem hogy simogatni fogsz, meg a füleimet tapizni. A nap első kellemes meglepetése, hogy nem tetted...

* Motyogja a párduc. *

- Gondolom az első és a második világháborúra gondolsz. Ne sajnáld én örülök hogy nem éltem akkoriban. Elég volt nekem az amit az olajért folytatott harcok miatt a földek vérben áztak és éheztek a népek.
* Felhúzta a térdét és ráhajtotta a fejét majd először egy nagy fekete pacát látott majd mikor jobban megnézte látta hogy egy fekete párduc. Nem ment oda inkább csak ült tovább.*
- Most megleptél. Nem gondoltam volna hogy az emberi tested teljes ellentéte az igazi formád. Mármint alkatilag. Nem természetes hogy egy párduc ilyen hatalmas legyen. Ha jól saccolom akkora vagy mint a rég kihalt kardfogú.

* Nézegette egy ideig de nem akart közelebb menni. Ha jól vette le a dolgot a fiú nem szerette a közelségét.*

- Sok nevetséges dolgot láttam életemben, bár bevallom, háborút még nem. Mármint, a háború nem nevetséges, csak még nem láttam olyat. Pedig azt mondják kettő nay is volt az elmúlt 200 évben, és én mindkettőről lemaradtam... Pech...

* Azután gondolt egyet, és átváltozott párduccá. Már legalább egy napja nem volt ebben az alakjában, szóval egész jól érezte magát benne. Vigyorgott, már amennyire egy nagymacska tud vigyorogni, és leheveredett a tűz mellé. *

- Na, hogy tetszik a valódi alakom?

* Kérdezi mélyebb hangon. *

* Kissé remegve nézett Damienre majd kikecmergett az oszlop mögül.*
- Sajnálom eléggé nevetségesnek tűnhetek. Gyerekként sok háború dúlt a otthonom közelében és fojtón attól félek hogy bombáznak vagy hasonló. Ez már nálom olyan berögződés. Ha hasonlót hallok megbújok.
* Szégyellte hogy így látta bárki is. Erőt vett magán és megnyugodott és vissza ült a tűt mellé.*

* Nézi, ahogyan Izaya befut egy oszlop mögé. *

- Ahhoz képes, hogy mágikus lények után akarsz nyomozni, "nem szereted" a mennydörgést? Jóval félelmetesebb dolgok is várnak odakinn, mégis ezek után akarsz nyomozni?

* A fejét ingatja. Azután feláll, hogy keressen még valamit, ami ég, mert a tábortűz kialvóban volt. Közben odalépett a lány mellé, az oszlophoz. Nem szólt semmit, csak várt, majd mégis inkább tüzifa után nézett, amit persze nem talált egy szentélyben. Így egy csomó szórólappal tért vissza, amit rádobálhatott a tűzre. *

- Előjöhetsz, most egy darabig gondolom úgysem lesz mennydörgés...

- Pedig nagyon úgy tűnik megy a vonatod...
* Rámosolyodott majd nézte ahogy a fiú próbál hatni az időjárásra de ekkor egy hatalmas mennydörgés volt amitől szinte rögtön egy oszlop mögé bújt összekuporodva és a fejét fogta.*

* Leolvassa az időt a telefonról. *

- Bakker, már hat óra! Nem, minthogyha sietnék bárhova...

* Azután a mutatóujját fenyegetően az ég felé tartja. *

- Igazán elállhatna végre ez a hülye eső!

* De válaszul csak az eddigieknél nagyobb mennydörgést kapott. *

- Oh. Hát ez remek!

* Morogja. *

- A tömegben lehet az ember a legészrevétlenebb és ott terjednek a legtöbb pletykák is. Információ gyűjtésre tökéletes.
* Majd csendesen végig hallgatta a fiú mondandóját.*
- Nekem elég ha Shizuot elkerülöm a barátod nem igazán izgat.
* A zsebéből elővette a telefonját és a fiú felé tartotta.*
- Órám nincs de telefonom van.

- Hú, de utálom én a nagy tömeget...

* Kishílyán felnyávogott, mint egy panaszos macska. *

- Őt pedig ne keresd. Ha van eszed, legalábbis... Én két hétig voltam nála, és asszem láttam mire képes. Nem sok kedvem volna emesélni, a lényeg az, hogy aki őt keresi, legfeljebb néhány lándzsával találja szembe magát... 

* Azután nem nagyon szólt, inkább levette a kabátját, és arra ült, majd azon gondolkozott mennyi lehet már az idő. *

- Nincs nálad véletlen egy óra?

* Kérdezi. *

- A nyár se rossz a sok fesztivál meg az események jó lehetőséget biztosítanak a munka végzésemhez. A túlzott meleget nem szeretem mert lever a víz menekülés közben. Legutóbb is megjártam...
* Kínos mosollyal nézett félre majd megvakarta a fejét.*
- Ennyire kemény alak lenne? A végén még felkelti az érdeklődésemet.

- Én valahogy jobb szeretem a nyarat, mikor nincs se hó, se eső, se köd, és az ellenség is messze elkerül.

* A kezével kezdett játszani a lángok felett. *

- Áldani álhatod, de szerintem találkozni nem kívánsz vele. Ő az egyetlen, akivel nem fogok küzdeni sohasem, mert tudom, hogy nem lehet legyőzni...

* Elgondolkozva bámult bele a tűzbe. A macska alakja szívesen heveredett volna le mellé, de még tartotta magát, mielőtt egy hatalmas fekete párduccá változna át. *

- A hóvihart én se szeretem csak mikor nagy hó van és lehet egy kicsit játszani benne. Olyankor gyereknek érzem magam.
* Mivel még nem talált semmit oda ment Damienhez és a tűz mellé guggolt. A kezei át voltak fagyva ezért jólesett neki egy kis meleg. Össze fúzta magán a kabátot és nézte ahogyan a lángok felcsapnak.*
- Remek ötlet volt elismerem. Áldom azt aki ezt adta neked.

* Vállat von. *

- A hóvihar nem az én szakterületem. Asszem megpróbálok tüzet gyújtani. Nem mintha lenne nálam papír, vagy ilyesmi...

* Damien is elindult körbenézni. Ahogy ment az épületben talált egy összetekert újságpapírt, amely pontosan megfelelt tűzgyújtási célokra. Visszavitte az előcsarnokba, ahol addig tartózkodtak, és elővette a tőrét, amely már annyira át volt forrósodva, hogy csak a markolatához lehetett hozzáérni. Alig rakta a papírokra, már lángra is lobbantak. *

- Kész a kályha. Kinek kell öngyújtó, ha van rubintőre?

* Azza ismételten leült a fal mellé. *

- Ha ennyivel le tudod rendezni akkor át adtam volna a kutyaidomár szerepét.
* Körbe nézett és rájött hogy ha mér itt ragadtak akkor kicsit körbe is nézhetne. Kicsit beljebb ment ls elkezdte az oszlopokat és a falakat nézni hátha észre vesz valami szokatlant.*
- Amúgy ebben az évszakban már havaznia kéne de úgy látszik a globális felmelegedés megtette a hatását. Pedig milyen jó lenne egyet szánkózni.
* Egy pillanatra nagyon boldog mosoly jelent meg az arcán a gondolattól majd megcsóválta a fejét és fojtatta a nézelődést.*

- Hát, nem kérted, hogy segítsek... Gondoltam egyedül akartad elintézni a kutya - ügyet. De lehet, tévedtem...

* Ártatlan képet vág. Közben a vihar kezd elcsendesülni, de továbbra is az eső veri a szentély tetejét. *

- Gondolom, ha nem akarunk ronggyá ázni, akkor maradnunk kell még itt egy darabig. Néha nem bírom ezt a szészélyes időárást. Nagyon kiszámíthatatlan tud lenni, mint némelyik macska...

* És ravaszul mosolygott. *

* A szeme sarkából figyelte Damient majd mosolyogva megfordult.*
- Igazán megtehetted volna ez előbb is. Egy csomó késem megmaradt volna.
* Majd elment az ajtótól és amiket eldobott felszedegetett persze ami a kapun belül volt.*

* Damien az égnek emelte a tekintetét. *

- Uff... Hát ez hihetetlen! Macskaszagom van, vagy mi?!

* Azzal a bent tartózkodó kutyára villantotta hegyes szemfogát, mely megjelent emberi alakjában is. A kutya halkan nyüszített, és hátrálni kezdett. A fiút mindig meglepte, milyen hatással tud lenni egy túlméretezett macska a kutyákra. Résnyire kinyitotta az ajtót, hogy a benti kutyát kilakoltassa, majd behúzta mögötte. *

- Kutya - gond kiiktatva. Még valami?

* Azzal visszament a megszokott helyére. *

- Valahogy sejtettem hogy macskás vagy...
* Azzal pár méterre volt a kutyától aki pont az ajtóban állt..*
- Na gyerünk bodri irány haza.
* Emelte volna a kezét amikor három másik kutya jelent meg. Fáradt tekintettel nézett az állatokra majd megindult hogy közelebb lehessen az ajtóhoz de a kutyák továbbra se tágítottak. Morogtak ugattak és támadó pozícióba álltak.*
- Pedig nem szeretek állatokat bántani csak egy kivételével...
* Egyesével elkezdte dobálni a kutyák elé a kést majd mikor azok hátrálni kezdtek megfogta az ajtót és elkezdte becsukni ám az egyik beugrott és nem állt szándékában távozni. Épp hogy becsukta az ajtót a kutyák egyre többen és többen jöttek és az ajtónak feszülve próbáltak bejutni.*
- Fogadjunk hogy a város összes kutyája itt van.

- Hmmm... Úgy látom, itt kutyakiállítás van készülőben... Remek...

* A falnak dőlt, és figyelte az eseményeket. Egyenlőre úgy döntött, amíg nem fenyeget különösebb veszély, nem avatkozik néhány utcakutya összetűzésébe. Azt méltóságán alulinak érezte. *

- És nem, nem vagyok kutya párti... Jobb kedvelem a macskákat...

* Aztán eszébe jutott valami. *

- Talán hatékonyabb lenne, ha becsuknád az ajtót...