- A szerelmed lelkét egy házhoz láncoltad nehogy elvesszen és így örökké együtt lehettek. Ez érdekes lépés de megértem. De még nem gondolkoztál azon hogy el kéne engedned őt? Hisz ha él akkor neki is va bele szólása szerintem de ez csak az én véleményem. Lehet hogy tovább kéne lépned. 

*Elvörösödtem majd nagyot nyeltem.*

" Mosolyogni kezdtem majd krisztál hátára csaptam."

-Na ne legyél szégyenlős mond csak el bártan.

* Lehajtottam a fejem majd elvettem a vörösboromat.*

-Megjött a vacsim. " Azonnal nekiálltam enni és közben figyeltem mi a téma." -Zek végig gondomat viselte ám. " Majd ettem tovább."

- Semmi baj megértelek. De nem kell aggódnod Zek vigyázott rá. és védő bűbáj volt rajta szóval semmi baj nem érte őket. 

-30 évig aludtál a pincéjében? És az evakuálási parancsról nem is tudtál? 

Hát én 30 évet aluttam Krisztál pincéjében egy selyem gubóban de hogy mikor kerültem ide nem tudom pontosan.

*Figyeltem a lányokat ahogyan beszélgetnek és csak mosolyogtam.*

*Leintettem a pincért aki fel is vette a rendelésünket már csak várnunk kellet hogy elkészüljön.*

- Én nekem édes mindegy csak meg lehessen inni és valami jó zsíros kaját akarok enni.

" Nézegedtem az étlapot de semmit nem értettem belőle."

- Mindenből egyet kérek !

*Leültem Krsztál és Díva közé majd bele bújtam az ital lapba. *

*Beléptem a lányokkal és rögtön egy asztalhoz ültünk és az ital és étlapos is már ott voltak.*

Én azért irigykedek. De tudod a hosszas kutatásaim eredménye alapján az emberek minden harmadik tagja rendelkezik valami rejtett képességgel.

- Szívesen * - elfogadom a kezét. De azért még mindig irigykedem egy kicsit. Én elfogadtam volna akármilyen képességet, az már egyszer biztos. *

- Dehiszen még nem gyógyítottalak meg teljesen.

Nahát egy Ember ez ritka ebben a városban. Köszöntelek nálunk a nevem Akashiya Rosario örvendek a találkozásnak.

- Értem. 

* Megindulok az ajtó felé.*

- Egyébként, ha már ennyi mindent tudok rólatok, illene bemutatkoznom is talán. A nevem Neptunus Lawal. És tudtommal teljesen normális ember vagyok...

* Ezt az utolsó mondatot kis szégyenkezéssel ejtem ki a számon. Mindigis vágytam rá, hogy valamiben legalább különleges legyek, más mint a többiek. Erre most olyanok vesznek körül, akiknek ez mind megadatott. *

Általában szoktunk. Én a rozsa füzéremet használom ami az igazi énemet mély álomba meríti és ezzel egy másik személyiséggé válok. Leonárd meg sima embernek látszik csak az emberfeletti reflexei és a testének az összetételének a manipulálása tér el az emberétől. De amúgy megsúgom hogy ez a hely nyüzsög a szörnyektől itt kevés az aki normális.

- Aha értem... * - makogom. Bármely más helyzetben, ha valaki azt mondja valaki, hogy Lidércek mg Vámpírok léteznek, lehülyézem. De a történtek után egészen hihetőnek tűnt a magyarázat. *

- Ehh... Nektek nem kéne rejtőzködnötök az emberek elől, egyébként?