*Ránéztem, elmosolyodtam.* - Akkor harcra fel! *Kiáltottam el magam majad a magasba emeltem a kordom és neki estem a zöld izének közben elkezdtem magyarázni Jereminek hogy mit tudok ezekről a lényekről.*- Ezek olyan emberek akik "eladták a lelküket". Egyszerűbben a velejükig romlottak ezért elvesztették a mágia képeségük cserébe ilyen démonokká válnak.

- Ha már eddig eljutottam akkor végig csinálom a labor úgyis megvár. De ha megfosztanának egy ilyen társaságtól eléggé szomorú lenék. *Azzal kiropogtattam a nyakam és a kezem.* - Mutasd az utat és én követlek. *Majd a lényre néztem.* - Mi vagy te? De tudod mit nem kell megmondanod majd a boncolás során úgyis kiderül. 

- Ayano kisasszony magának akkor is haza kell jönnie. Nincs választása hiszen maga a csald örököse. Egyetlen módja, hogy meg szabaduljon ettől, ha minden kit legyőz a toronyig. *Mutatott arra felé. Lépten-nyomon érzetem a tűz erejét ahogy egyre csak sokasodik. Felbuzdulva ránéztem Jeremire.*

- Biztos vagy benne hogy végig csinálod velem? Nem lesz könnyű, nagyon sokan vannak már most és mind rendelkezik tűzzel vagy minimum ilyenné tudnak válni. * Vártam a válaszát. Felkaptam a kardom és bele vezettem az erő nagy részét.*

- Igazán nincs mit. * Mondtam csodálkozva, mivel jó formán semmit nem láttam a történésekből csak annyit, hogy Jeremi a futó fazon elé állt az meg egyszer csak összeesett. Oda mentem hozzájuk. * - Igen csendesen ölsz. *Azért kicsit megborzongtam a hulla láttán. Ekkor valami zöld csáp elkapta a lábam és fejjel lefelé felemelt. Kapálózni kezdtem, de nem mente sokra vele, még a kardom is elejtettem.*

- Kisasszony haza kell jönnie! * Mondta a csápos izé mély hangon.

- De én nem akarok haza menni, elég volt. HAGYJATOK BÉKÉN! *Kiáltottam, majd elengedtem a tűzszellem erejét. Hatalmas égető láng csóvák vették körbe a testem, ami meg égette a zöld izét is, aki ettől eldobott.*

- Akkor pusztán véletlen vannak itt a kaszások. *Azzal előrántottam a két pisztolyomat és magam mellé céloztam és meghúztam a ravaszt. A két golyó a kaszások felé repült és szíven találta őket már ha van szívük majd a felénk rohanó férfi elé mentem és a mellkasába nyomtam a kezem és kihúztam a lelkét mellyel játszani kezdtem az ujjaim között és mikor ráuntam lenyeltem azt. *- Köszönöm a vacsorát.  

-Mi emberek vagyunk! Nem sűrűn találkozunk egyéb lényekkel, de ha igen szok már rég torzak és pusztulniuk kell...... Legalább is ezt tanítják generációról generációra. Viszont ez nem az apám csak egy szólga lélek. * Mutattam a fazon felé, aki feléktartott egyre gyorsabban.*

*Mosolyogni kezdtem majd körbe néztem mielőtt kiléptem volna a testemből. Pillanatok alatt elszállt a jókedvem.* - Mosd csak az apád mennyire van jóban a túlvilági lényekkel?  *Néztem a lányra rideg és komoly nekitettel.* 

- Azt csinálsz vele amit csak szertnél, és nem, nem kell ide hozni. *Már így is pattanásig feszültek az idegeim, nem hiányzott hogy még jobban kiakadjak. Így minden egyszerre elkezdett lecsillpodni. *

- Ha akarod én szívesen ide hozom neked de a lelkéhez ragaszkodom. *Azzal levettem a nyakkendőmet és éreztem, hogy megfeszülnek az izmaim.  és a szívem izgatottam kalimpál. Még a nyál is összefutott a számba  és csak arra vártam, hogy a lány mit mond.* 

- Jaj csak ezt ne! Ez biztos az apám egyik őre. Nem fogaj engedni hogy oda érjek! *Keztem teljesen kétségbe esni. Ugyan akkor fellobbant bennem a küzdeni vágyás. Erre az érzésre kezdtem öszpontosítani, a figyelmem korlátozodni kezdett és érzetem ahogy a tűz szellem ereje motoszkálni kezd bennem jelezvén hogy ő is készen áll. Sőt mi több a Enraiha is öszhangban kezdett rezegni velem.*

- Érzem hát és azt is meg tudom mondani hogy isteni illata van az illetőnek ahhoz képest hogy férfi. *Szinte eszelős tekintettel bámultam előre. Leguggoltam és hallgattam a lelke rezonálását. Minden egyes lélegzet vétele és szív verését tisztán éreztem.*  - Izgul és feszült. 

- Dehogy nem. Már most is hálás vagyok neked a segítségér. Na és persze azért amit mutattál. *Majd csendben bandukoltunk tovább. Majd olyat mondott amitől akaralatlanul is elöntött egy kics kétely félelemmel fűszerezve.* - Te érzed a lelkeket? Azt is meg tudod mondani hogy emberé vagy állaté?

Ugyan nem tartozol semmivel sem. *Azzal meglazítottam a nyakkendőmet és mentem csendesen utána. Gyönyörködtem a természetbe majd bele szimatoltam a levegőbe.* - Egy lelket érzek közvetlen előttünk.  *Majd lehunytam a szemem és még egyszer meg akartam bizonyosodni a dologról nem akartam hogy aggodalmat okozzak neki feleslegesen.* 

*Hátat fordítottam neki mert cikinek éreztem hogy így letámadtam, de jól esett amit mondott. Majd felkaptam Enraiha-t és elindultam a szabadságot jelentő világítótorny felé.* -Úgy érzem sokkal fogok neked tartozni. * Meg fordultam és rákacsintottam.*

- Lehet hogy a puszi hatása vagy csak mert nincs jobb dolgom és kedvellek egy kicsit...*Azzal egy halvány vörös csík jelent meg az arcomon és csak reménykedtem benne, hogy az ajtó nyoma már nem látszik mert akkor egy mocsok nagy keresztet lehetne látni a képes felemen.* 

- Akkor induljunk! * Fel pattantantam, majd rá merdtem.* - Mondd csak, miért is segítesz nekem? Hiszen alíg ismersz? Nem mindha nem lennék érte hálás, csak eddig még senki nem volt ilyen kedves hozzám. * Majd hírtelen adtam neki egy puszit az arcára. Amítől megint csak vörösben játszott az arcom. *

- Hát akkor mennyünk már elállt az eső lassan egy órája és a nap is kisütött már amennyire ki tudott. Ha kell átverekszem magam az erdőn hogy megtaláld a szabadságodat.

*Meg lepett az ölelés, de jól esett egy kedves vígasz.* - Nem szándékosan teszem, ne...ne...nekem muszáj. Én meg szöktem otthonról és ha elkapnak haza hurcolnak. Ezért akaor eljutni a kilátóba, ott van a megoldás!

*Oda mentem majd átöleltem.* - Ugyan semmi baj. Nem csináltál semmi rosszat. Majd megszokod a körülötted élőket.* Simítottam végig a haját és lágy mosoly ült az arcomon ami egyben elégedettséget is sugárzott.* - Ha folyton csak a menekülésen jár az eszed akkor soha sem fogsz szabadulni ezt tapasztalatból tudom. 

- Ezt miért kaptam? Nem tettem semmi jót hogy meg dícsérj. Sőt...... én mindig csak rosszat csinálok. *Teljesen elszomorodtam, a könnyeim sem tudtam visszatartani. Végül elsírtam magam neki.* - Tudod nem voltam én mindig ilyen, de a menekülésben annyira elfáradtam már hogy képtelen vagyok oda figyelni a körülöttem lévőkre. De most már nem sokára elérem a célom és akkor meg szabadulhatok a terhemtől.