Lehunytam a szemem. Ekkor értettem meg mit akart mondani a másik srác az energiával. Valahonnan tényleg áramlott az erő. Az ajtón túlról? Vagy, belőlem?

Próbáltam az energiára koncentrálni, és sikerült is...

Túl jól...

Amikor kinyitottam a szemem a másik alakomban pompáztam, a hátamon szárnyakkal az oldalamon a kardommal, Féktelennel. Na ezt elég nehéz lesz kimagyarázni... De legalább az egyik kérdésemre választ kaptam. Az átalakulás még mindig megy.

- Hoppá...

Ja vagyunk egy páran. A városkánk rangidőse is itt van valahól csak ném látom hol. " Körbenéztem ismét"

- Vámpír?! - csodálkoztam. - Bár nem ez lenne ma az első váratlan meglepetés... De te legalább tudod mi vagy...

Ételmérgezés? Energia vámpír vagyok az energia nem lehet mérgező. De ha már az evésnél tartok van még itt valaki akinek nem kéne itt lennie.  " Körbenéztem"

- Nem tudom mire gondolsz... De engem inkább ne egyél meg, még a végén ételmérgezésed lenne - halványan elmosolyodtam, de az agyam még mindig nem jutott túl az előbb látottakon.

Neked van ilyen isteni illatod érzem ahogyan árad ebből a helyből az energia.  Összefut anyál a zámba ha rágondolok.

- Ha én azt tudnám!

Néztem az utca felé.

"Kijötem a lányok köréből mert nagy koncentrált energiát éreztem és úgy csalogatot mint legyet a cukor. Már a fogaim is előbujtak és készültem a vacsorához majd kiléptem az épületből"  Hát te meg mit keresel itt?  Néztem a sikátor felé.

Aztán furcsa érzés kerített hatalmába.

Úgy éreztem, mintha szél járta volna körül a testemet. Mire föleszméltem, ismét ott álltam a skátorban, csak éppen a múlbéli alakom eltűnt. Ezek szerint ismét a jelenbe kerültem. Ismét...

- Hála az égnek - motyogtam.

Majd visszagondoltam az elmúlt percek történéseire.

A fenébe is, végülis én valami nagyon veszélyes akármi vagyok! Legalábbis Jack szerint.

Még mindig annak a hatása alatt voltam, amit az előbb láttam. Az átalakulás fanasztikus volt... Vajon én is képes vagyok rá annyi év után is. Muszáj lesz megtudnom valahogy.

*Kis idő után mikor már minden barátom elment és én is bevacsoráztam vissza húztam az agyaraimat és megtöröltem a szám nehogy valakire a frászt hozzam. Kisétáltam Hátul hogy ne keljen a tömegen átmásznom. Amikor kiértem egy furcsa érzés kerített hatalmába de nem tudtam rájönni mi  lehet az. Nyújtóztam egyet és elindultam valamerre hogy merre azt nem tudom csak mentem amerre a lábam vitt közben a levegőbe szimatoltam mert ismerős illatot éreztem. * 

Végignéztem a másik magamon, és eszembe jutott milyen volt a másik alakjában. Vajon én is tudok ilyet?

- Mi van? Hogy én Dimenzióvándor és valami fantom?! 

Szegeztem a kérdést Jacknek, de persze nem hallotta.

- Figyelj - mondta ekkor Jack. - Most elvállnak útjaink. De szügséged lesz erre, hogy megtanuld kontrolállni az erőd...

- Miért hová mész? - hitetlenkedett a fiatalabb Elamantian.

- Én sehová - mondta. - De minden hozzád hsaonló félvér a 100. születésnapján valami rettenetes dologgá változik. Meg kéne, hogy öljelek, de inkább életben hagylak. Ha a képességedről nem lesz tudomásod mikor betöltöd a 100 - at, nem alakulhatsz szörnyeteggé.

- Mi? - csodálkozott a régi énem. A szárnyain elektromos hullám futott végig.

- Sajnálom - motyogta Jack. Valami zöld port szórt a levegőbe, majd mint egy vámprnak, szárnyai nőttek és elrepült. A régi énem visszalakult emberré, majd elnyúlt a földön. Eszembe jutott, hogy ezután ébredtem fel azon az utcán emlékek és múlt nélkül, zsebemben a bicskával, és némi pénzzel. Ezért tűnt el a múltam... Jack volt... Ő vette el tőlem...

- A francba - káromkodott Jack, mikor az ajtó nem nyílt.

- Majd én - ajálnkozott a múltbéli énem. Én pedig minden óvatosságott mellőzve odaléptem melléjük, és figyeltem a műveletet. Na persze, én arra számítottam, hogy a kulccsal akarja kinyitni az ajtót. De arra legvadabb álmaimban nem gondoltam, amit azután tettem (vagyis tett a múltbéli énem).

Felmelte a kezét, mintha erőt merítene az égből majd egy fekete villanás.

Jó, elég erős villanás volt, egészen a sikátor túlfelére repített, neki egy rakat kukának. Kissé szédelegve felálltam. Jack, meg a régi énem a szemeteseket bámulták, de engem, úgy tűnt, ők sem vesznek észre.

Én a múltbéli magamat figyeltem. Tejesen megváltozott. A szemem teljesen fekete volt, mind a kettő, a ruháim is megváltoztak, arról nem is beszélve, hogy vagy két fokkal sápadtabb lettem, és a hajamba is került valami lila - metálos ragyogás. Az oldalamon ott lógott a kardom, Féktelen, amely azonos volt a zsebemben hordott bicskával (ha kinyitom karddá változik). Ja, és a hátamon két lilásfekete szárny meredezett az ég felé.

Jack is csak bámult.

- Ha a Dimenzióvándort keresztezünk egy Álomfantommal, annak sosincsen jó a vége - csóválta a fejét. - A végén mind elveszíti az irányítást a képessége a föltött. Rohadt veszélyes vagy, ugye tudod?

Múltbéli énem felkacagott:

- Ugyan, túl sokat aggódsz...

Láttam, hogy Jack, meg én, azaz a másik én a szórakozóhely személyzeti ajtaján készül elmenni. Aztán beugrott, hogy bizonyára a múltba kerültem. Vagy valami hasonló. Viszont akkor hogyan került ide a tóparti csapat? Hiszen ez bizonyára akkori múltamból való emlékkép, amikorra nem emlékszem. Ők egy pillanattal nem tűnnek fiatalabbnak, én viszont tizenhatnak vagy a körülinek nézek ki. És különben is: már akkor is ismertem Jack - et? Soha nem is mondta!

Jack és a múltbeli énem csendben távoztak a hátsó ajtón át.

Én követtem őket, bár a dolog elég bizarr volt, hogy a múltban sétálgatok szellemként, de szinte égtem a vágytól, hogy többet megtudjak az elveszett múltamról. Átgázoltam a táncolókon, és kimentem a személyzeti ajtón. Odakinn megcsapott a hideg levegő, de mit sem törődve vele, a múltbéliek felé vettem az irányt, akik éppen egy jtót próbáltak kinyitni tolvajkulccsal.

Ahogy nkörbenéztem a tömegben, megláttam pár ismerős arcot is. Pont ez hiányzott! Szerencsére ők nem láttak meg engem. Már így is jól lejárattam magamat előttük a tóparton, aztán még az is, hogy úgy ébredek egy szórakozóhelyen, hogy azt sem tudom hol vagyok.

Na azt már nem!

Próbáltam elvegyülni a tömegben. Ha már egyszer egy diszkóban vagyok, gondoltam táncolok egyet! Lassan kezdtem felengedni, bár azt még mindig elég furcsának találtam, hogy mindenki úgy viselkedett velem, mint egy kísértettel.

Aztán még egy ismerőst mettem észre.

- Az nem lehet! - kiálltottam fel fennhangon, megszokva, hogy úgy se érti senki... Átfurakodtam a tömegen, és a srác után kiálltottam.

- Jack!

Aztán szinte megfagyott az ereimben a vér. Jake, a régi haverom mellett, akivel együtt szöktünk az intézetből, nem más állt mint én.

Mi ez az egész?!

Akkor szerintem induljunk is *Mondtam Maonak. Majd a többiekhez fordultam és elköszöntem tőlük* Sziasztok. További jó éjszakát.

*A második kör után már volt bajom rendesen. Kicsit tántorogtam és némi probléma vettefel a fejét a koordinációmban. Ezért belekapaszkodtam Axwell vállába.*

Jól hát.... én teljesen tökéletes vagyok (kis csönd) akarom mondani tök jól vagyok. Azért lassan haza döcögöm. hik jaj. Ha karsz jöhetsz. hik jaj.

*Azt már tudtam hogy bevállalós a csaj de ez azért kicsit meglepett. Én is meghúztam az üveget. De ahogy leraktam már láttam is hogy Maonál valam nincs rendben.* Látom nem vagy valami jól! Haza kisérjelek?

Nem mondtam hogy nem vagyok az.

*Vigyorogtam vissza, majd kikaptam a kezéből az üveget és jól meghúztam. Visszanyomtam a kezébe.*

Most te jössz szöszke.

*Néztem rá incselkedve.*

Úgy gondoltam vagy elég bevállalós *Válaszoltam mosojogva*