-Nem vagyok szégyellős...- *Aprót kuncogott a fenékre mért csattanóstól, majd leült az ágyra.* -Nyugi... egy tappottat sem mozdulok!- *Tette karba kezeit, és komoly tekintetet vágott.*

Élvezem a helyzetet te egy száll semmiben vagy.

*Idő közben már ő is rájött hogy ez a cucc is női.* -Nem kereshetnénk inkább egy olyan szobát, ahol vannak férfi öltözékek is? Elvégre egy kastélyban vagyunk...- *Elszontyolódva aggatta vissza a szekrénybe. Mikor Rosa átkarolta hasát, kissé meglepve, de mosolyogva pillantott maga mögé a lányra.* -Nah... miaz? Szeretet hiányos vagy?- *Kérdezte lágy hangján, melyet már egészen sikerült megszoknia... elvégre ilyen hangnemben sem beszélt már huzamosabb ideig nagyon rég óta.*

*Nem tudtam hogy megmondjam e vagy sem hogy a szekrényembe az én ruháim vannak és mind NŐI. Odamentem a háta mögé és végig mértem mert miért ne nappal még úgyse nagyon láttam ruha nélkül. Kicsit bele is pirultam. Átdugtam a keze alatt a kezemet és a hasánál átkaroltam*

-Hmm...- *Oda lépett a szekrényhez, és turkálni kezdett benne.* -Te jó ég...- *Szólalt meg halkan néhány perc után, majd elő húzott egy inasoknak készített együttest.* -Nah ezt felpróbálom...- *Vigyorodott el a "pingvin öltözéket" szorongatva, majd gyorsan le is kapta magáról a törülközőt, és elkezdett felöltözni.*

*Megfogtam a kezét és a szobám felé mentem. Hosszú folyóson kellet végig sétálni mire oda értünk majd kinyitottam az ajtót.* 

-Öhm... jó...- *Egyezett bele, bár most inkább antiszockodott volna még egy kicsit.* -Míg veled lehetek, mehetünk felőlem az alvilágba is...- *Dörmögte jó kedvűen az orra alatt, majd Rosairo ajkaihoz hajolt, és adott neki egy lassú, gyöngéd csókot.*

Nahát máris jobb színed van máris nem vagy sápadt. Van kedved elmenni valahova?  

*Ismét átölelte kedvesét, és arcát nyakába fúrva bújt még egy kicsit.* -Köszönöm, hogy vagy nekem...- *Dünnyögte. Hangja immáron megkönnyebbült, és nyugodtabb volt.* -Mostmár jobb... sokkal jobb...- *Elhajolt, majd még egyszer utoljára megtörölte szemét. Látszólag már nem jött több könnycsepp. Arcára lassan újra kiült mosolya.*

Nem nem nézel kis szánalmasan. Szeretem az olyan férfiakat akik ki mutatják az érzéseiket és nem titkolják el a könnyeiket.

*Nah most nagyon, de nagyon kellemetlenül kezdte érezni magát.* -Óhh... bocsánat... nem tudom mi ütött belém...- *Elengedte Rosario-t, és hátrébb lépve törölgetni kezdte magának remegő kezeivel a szűnni nem akaró, hosszú idő alatt megposhadt könnyeit, melyek még mindig patakokban folytak a szeméből.* -...harminc éve nem sírtam már... nehogy most kezdjem el...- *Zavarba jött, s megeresztett egy szórakozott nevetést. Fél szemmével kedvesére pillantott.* -Csak rég nem éreztem magam ennyire... ennyire... boldognak... most biztos szánalmasan festhetek....- *Mondta nyűglődve, mint egy most ébredt kisgyerek.*

Valami baj van? 

*Ahogy a lány ott bújt karjai közt, valami különös érzés kezdte átjárni testét. Rég volt, hogy valaki ilyen sokáig bírta volna a közelében. Mióta élőholtá lett, nem kapott mást, csak elutasítást, lenéző tekinteteket. Nem volt több egy eldobható játékszernél. Semmibe vették. Átnéztek rajta. A hamis élete nem ért fabatkát sem. Magányba zárkózva acélozta meg elméjét, és tűzte ki célálomásnak azt a nagy álmot, hogy egyszer egy olyas valaki váljon belőle, akinek a nevét az egész világ ismerheti. Viszont most, hogy itt volt neki valaki, aki tényleg úgy tűnik hogy szereti, lelki pajzsai lassan elkezdtek szét hullani, s az eddig magába fojtott összes fájdalma utat tört, és gombóc formájában megakadt a torkán. Szorosan ölelte magához hercegnőjét, s mélyen beszippantotta illatát. Arcvonásai megváltoztak, s szemfedője alól, majd bal szeméből is lassan kibuggyant egy könnycsepp, majd azt követte tucatnyi társa is. Alig hallhatóan pityeregni kezdett.*

Ő persze mindenki szeretni általában gyertya fénynél vacsizok de nem fejtem ki a dolgot.

-Értem...- *Bólogatott komótosan, majd odalépett Rosa-hoz, és átölelve gyöngéden magához húzta.* -És ha már a gyertyáknál tartunk, szereted a gyertya fényes romantikázást?- *Emelkedett meg kérdőn a szemöldöke, miközben lágyan elmosolyodott.* ~Te jó ég... mikor viselkedtem én így utoljára egy lány közelében... rég volt...~

Nem vagyok előkelő vagyis a nem vagyok nemes születésű csak már ősvámpírnak számítok. Rúdtánc? én nem táncoltam soha rudakon én csak a gyertyát tartani mentem ennyi az egész.

-Nekem mindegy...- *Vont vállat, majd ismét kitekintett az ablakon.* -Hogy lehet, hogy egy ilyen előkelő hölgy néha rúdtáncra adja a fejét?- *Az estére vissza gondolva apró, huncut vigyor ült ki az arcára.*

Ahogy akarod én nem erőltetek semmit.

-Bújkálnak? Olyan ijesztő lennék?- *Aprókat pislogott Rosario szavaira, majd kis hatás szünetet követve felhúzta orrát, és mogorva, ám de egyben büszke fejet is vágott.* -Akkor inkább járkálok pucéran!-

Kihalt? egyedül? belement a víz a szemedbe? Mindenhol van valaki csak félnek tőled hisz idegen vagy. És igen ruha egy pár mini szoknya és topp gondoltam feketét hozok hisz mindig abban vagy.